Szekeres Viktor
Ezért a filmért változott át Jake Gyllenhaal - előzetes
Megérkezett a Southpaw első előzetese.
Pár hónapja az első hivatalos kép kikerülésével egy időben mi is hírt adtunk arról, hogy Jake Gyllenhaaal következő filmje a bokszolós Southpaw lesz, mely szerepre a színész hihetetlen módon átalakult az Éjjeli féregben látott figurájához képest. Most megérkezett az első előzetes, melyet egyébként Eminem mutatott be, aki eredetileg a film főszereplője lett volna, de miután visszalépett, a projekt közelében maradt, s segédkezik a zenei anyag összeállításában.
Az Amerikában július 31-én bemutatásra kerülő filmet a The Weinstein Company forgalmazza, rendezője pedig nem más, mint az az Antoine Fuqua, akivel kapcsolatban még mindig a Kiképzést szokta előszeretettel emlegetni a filmes sajtó. A filmben Gyllenhaal egy profi ökölvívó világbajnokot alakít, akinek magánélete sportsikerei ellenére is darabokra esik. A főszereplő partnerei a Southpaw-ban Naomie Harris, Rachel McAdams, Rita Ora, Forest Whitaker, Victor Ortiz és 50 Cent lesznek. Az egyik forgatókönyvíró az a Kurt Sutter, aki a Sons of Anarchy című tévésorozatot is jegyezte.