Szekeres Viktor

Új ember a TV2 hírműsorainak élén

Azurák Csaba lett a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztője.

Megszűnt a Tények főszerkesztői pozíciója és ezzel egy időben távozik a TV2-től az azt egy ideje betöltő Gábor László. Helyére 2015. március 25-től a Tények műsorvezetőjét, Azurák Csabát nevezték ki, illetve ez a kinevezés nem csak a Tények élére szól, hanem a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztőjévé teszi a tévést. Azurák 4 év rádiózás után 2001-ben lett tagja a TV2 csapatának. Először a Naplóban szerkesztőként, majd műsorvezetőként dolgozott, ezt követően a Mokka című reggeli magazint vezette, 2009 óta pedig a Tények műsorvezetője.

Azurák a TV2 Aktuális műsorainak főszerkesztőjeként olyan műsorok kapitánya lesz, mint a Tények, a Mokka és az Aktív, s ezek mellett továbbra is látható lesz a képernyőn, a Tények műsorvezetőjeként. A tévés céljai között a TV2 hírműsorait nézők táborának növelését is kitűzte, ami rá is fér a Tényekre, hiszen már jó ideje egálközeli eredményeket produkál az RTL Híradóval szemben. (Múlt héten a legnézettebb hírműsorok mindkét csatornán 860-870 ezer nézőt ültettek le a képernyők elé, viszont a fiatalok között az RTL győzedelmeskedett.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!