Szekeres Viktor

Cáfolják a Jégvarázs 2 készítését

Mégsem készül az új Jégvarázs-epizód. Még.

A filmes sajtó imádja a nem hivatalos pletykákat, amikről mindig be lehet cáfolni, hogy utána a róluk szóló cáfolat is megjelenjen hír formájában, vagyis a semmiről így két cikk is születhet. Úgy néz ki, hogy a Jégvarázs folytatásáról szóló értesülések is bekerülhetnek a pletyka könyvtárba, hiszen a Frozen eredeti címre hallgató animáció rendezői, Jennifer Lee és Chris Buck a BuzzFeednek azt mondták, hogy egyelőre nem dolgoznak a második részen.

A két filmes is meglepve hallja vissza a sajtótól, hogy min dolgoznak, s azt is, hogy egyesek tudni vélik a film bemutatójának dátumát is, holott az az igazság, hogy történet nélkül nem lesz második rész, s egyelőre szó sincs arról hogy bármit is kitaláltak volna egy új filmhez. Arról nem is beszélve, hogy alig két hete fejezték be a munkát a Hamupipőke-mozifilm premierje előtt bemutatásra kerülő rövidfilmen, a Frozen Feverön, mely végképp leszívta energiáikat, és előbb el akarnak gondolkozni azon, hogy mi legyen a következő munkájuk.

Akár készül, akár nem, azt mindenesetre nehéz elképzelni, hogy ne legyen Jégvarázs 2, ugyanis szerintünk nem hihető, hogy Disney ne próbálná még egyszer monetizálni minden idők ötödik legsikeresebb filmjét, mely nem csak a mozikban aratott döbbenetes sikert (majd 1,3 milliárd dollár bevételt hozott), hanem a hozzá kapcsolódó termékek révén is. Ki tudja, talán a 2018 novemberére kitűzött, cím nélküli Disney-animációs film éppen a Jégvarázs 2-re hivatott utalni?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Quno Jedi #3
    Jelzem ez nekem sem tetszett, pedig szeretem a dizni filmeket. Ez meg olyan semmilyen, pedig lett volna benne potenciál. Volt egy-két rész, mikor gondolta az ember, hogy na most belehúznak, ezaz... de nem. Lagymatag fisemfos az egész. A hóemberen meg beszartam, az annyira taszító egy édibédinek szánt figura, hogy mikor ott énekel meg táncol, azt már egyenesen rossz nézni. Meg persze teljesen felesleges is a filmbe azon a ponton. 2015-ben ez annyira elavult és gáz, hogy arra nincsenek szavak. A dizniben pont az volt a jó, hogy a filmjeik telis-teli voltak olyan poénokkal és sztorifinomságokkal, kikacsintásokkal, amik egy felnőtt embernek is kiváló szórakozást nyújtottak. Pl. Aladdin, Hercules, Oroszlánkirály. DE ez nem az a fajta...
  • Narxis #2
    De kell!
  • nemkelltudnod #1
    Ilyen fosból nem kell mégegy!