SG.hu·
Mélypont a magyar mozikban

Egyik új film sem érdekelte hétvégén a hazai mozizókat.
Nem csak a Chappie fürdött be a mozikban idehaza a premierfilmek közül, hanem a többi új film is. Vince Vaughn új komédiája például 37 moziban volt látható, azonban csak a legmerészebbek váltottak rá jegyet, mint ahogy azt a 11 050-es hétvégi nézőszám, valamint a toplistán megszerzett ötödik helyezés is mutatja. De nem szerepelt túl jól a gyerekeknek kínált argentin animációs film, a Csocsó sztori sem, melyre 20 moziban mindössze 3 518 nézőt regisztráltak, s ugyancsak 20 moziban köszöntötte totális érdektelenség itthon a Rio, szeretlek című rövidfilm-válogatást is, melyre 1 652-en váltottak jegyet.
Azt már szinte említeni sem merjük, hogy Tim Burton új filmje, a Nagy szemek két moziban több előadáson nem hozott össze egy nagyteremnyi nézősereget, mindössze 422 jegyet adtak el rá. Egy ekkora nevű rendező esetében ez az eredmény napi öt előadás mellett döbbenetesen kevés nézőt jelent - még szerencse, hogy a forgalmazónak a kinti bukás után volt esze arra, hogy minimálisra csökkentse a kópiaszámot, s ezzel a bukás mértékét is.
A heti nézettségi toplista első helyéhez kihívók hiányában a Spongyabob: Ki a vízből! című filmnek így 20 459 néző is elegendő volt.