SG.hu·

Szabadesésben A szürke ötven árnyalata

Szabadesésben A szürke ötven árnyalata
Két első hely után a negyedikkel kellett megelégednie a mamipornónak.

Mint ahogy arra számítani lehetett, A szürke ötven árnyalata iránt érdeklődők nagy része a premier első napjaiban kipipálta a filmet, így annak bevételei mondhatni szabadesésben zuhannak hétről hétre. Ez minden bizonnyal nem csak az amerikai piacra igaz, de ott már láthatjuk a harmadik hétvége adatait is, miszerint a film 10,9 millió dollár bevételt hozott, ami 51%-os csökkenésnek feleltethető meg. Ez a teljesítmény hétvégén, két első helyezés után csak a negyedik helyre volt elegendő.

A 85 millió dollárral nyitó, majd 22 millióra zuhanó film hazájában így 148 millió dollárbál tart és a várható végeredménye 165 millió körül lesz. Igencsak jellemző, hogy a hétvégi toplistán, A szürke ötven árnyalatával egy napon bemutatott Kingsman: A titkos szolgálat 36 milliós startja ellenére a második helyet szerezte meg 11,7 millió dollárral. A hétvégi toplista harmadik helyére a Spongyabob-mozifilm futott be, mely már négy hete megy a mozikban, és most 11,2 millió dollárt kasszírozott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2015. 03. 04.. 08:36||#6
Igazából... nem érdekel. A könyvbe beleolvastam, férfiszemmel, nem volt benne semmi extra, de a lányoknak akár tetszhet is (sőt, eladások alapján nem csak akár). A film épp ezért hidegen hagy, noha mindenhol tolják az ember képébe.

Viszont ez a szinte már reklám értékkel bíró pocskondiázás, meg ez a sok hiszti, hogy egyes nők/férfiak akarják másoknak meg mondani kinek mi tetsszen, vagy épp Szirmai Gergő (szerintem) iszonyatosan kínos videója... Mind mind lassan felébreszt bennem egy szimpátiát a filmmel kapcsolatban.

Mert komolyan... Ez az anti-hype vagy nem is tudom mi, már irtó kellemetlen.
© Zombee2015. 03. 03.. 11:32||#5
Rossz film, de nem az alapanyag miatt, bár állítólag az is csak egy ponyva. A film baja az, hogy rossz a forgatókönyv, rosszak a színészek, bár a pornófilmes szintű párbeszédeken lehet röhögni.
Ezt a mamipornót erőltetni elég fogyatékos dolog a cikk írójától.
© kokenybt2015. 03. 03.. 07:38||#4
Az környezetszennyezés lenne,szegény halak!
© sárkánylovag2015. 03. 02.. 19:52||#3
Megérdemelt volna egy akkora csődöt hogy többé ilyen filmet eszébe ne jusson senkinek csinálni. Kötnék rá egy nagy követ a Birdman-el együtt és le a cápák közé.
© kalapos012015. 03. 02.. 13:10||#2
Ennyire nem tetszett? Tényleg nem jó?
Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2015.03.02. 13:10:32
© bakkerman2015. 03. 02.. 12:24||#1
Jajj de kár,pedig milyen jó film. Nem.