SG.hu·

Kiderült, mi lesz az Ant-Man mozifilm magyar címe

Kiderült, mi lesz az Ant-Man mozifilm magyar címe
Valaki nem akarta Hangyaemberként bemutatni az Ant-Mant.

Augusztusban itthon nem érdemes holmi Hangyaembereket keresnünk a mozikban, ugyanis az Ant-Man magyar címe nem kerül lefordításra a Spider-Man - Pókember mintájára, hanem megmarad eredetiben, mint 'Ant-Man'. Azt persze egyelőre még nem tudjuk, hogy mikor kerülhet sor az Ant-Man hazai premierjére, de ha abból indulunk ki, hogy Amerikában július 17-én érkezik a film, s nálunk még mindig érvényben van a Disney világpremieres moratóriuma a kamerázó kalózok miatt, akkor minden bizonnyal július 30-ától, jobb esetben már 23-tól láthatjuk a filmet.

Azt a filmet, melynek esetleges sikerére még most sem mernek sokan fogadni, pedig tavaly A galaxis őrzői kapcsán is sokan éltek szkepticizmusukkal, már ami a jó bevételt illeti. A galaxis őrzői végül többszörösen felülmúlta a várakozásokat, így az Ant-Man számára a lecke fel van adva. Amerikában a közvetlen konkurencia mindenesetre nem fog gondot okozni, hiszen a filmnek mindössze egyetlen vetélytársa lesz, csak a Judd Apatow-féle Trainwreck című komédia kerül vele egy napon bemutatásra Amy Schumer főszereplésével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2015. 02. 02.. 09:09||#6
Meg az apja, Leap-Frog. Érdekes család lehet. 😊
© vatanen2015. 02. 01.. 16:26||#5
Hangyember jó lett volna.
© facesiki2015. 01. 31.. 12:03||#4
kamerás kalózok miatt a csúszás, nah persze 😄 kacag a májam
azért volt mindig is kínai meg ciril betűkkel írva a kamerás verziók jelentős hányada mert a magyar mozikban rögzítik őket 😄
© cateran2015. 01. 31.. 03:16||#3
Mar hogy a fenebe ne lenne?😄
"Frog-Man (Eugene Patilio) is a minor comedic superhero created by writer J. M. DeMatteis and artist Kerry Gammill for Marvel Comics. His first appearance was in Marvel Team-Up #121."
© noland2015. 01. 30.. 17:34||#2
Frog-man nincs? miért?
© Etinger2015. 01. 30.. 11:19||#1
Majd beleköt ebbe is valaki.