SG.hu·

Majdnem rekordot döntött a Taken 3

Majdnem rekordot döntött a Taken 3
Minden idők második legjobb januári nyitányát produkálta Liam Neeson új filmje.

A pénteki, nyitónapi eredményekből kiderült, hogy Amerikában a hétvége legnézettebb filmje az Elrabolva 3 (Taken 3) lesz, most pedig már a három napra vonatkozó becslések birtokában azt is megírhatjuk, hogy a sorozat az előzetes elvárásokat is felülmúlta, ugyanis szombatra, sok folytatással ellentétben még növelni is tudta bevételeit, így összességében 40,4 millió dollárral debütált. Ezzel az eredménnyel pedig minden idők második legjobb januári nyitányát produkálta Liam Neeson filmje, megelőzve a tavaly 37,8 millió dollárral kezdő A túlélőt, s alig elmaradva az ugyancsak tavalyi Pofázunk és végünktől, mely 41,5 milliós startot tudhat magáénak.

Bár a Taken 2 49 milliós nyitányához képest a Taken 3 visszaesett, a csökkenés mértéke kimondottan elviselhető, egy általánosan utált második részt követően sokkal nagyobb zuhanásra lehetett számítani. A sikerhez érdekes módon nem azok a fiatalok járultak hozzá nagyobb mértékben, akik rajongására Hollywood általában építeni szokta folytatásait, hanem az idősebbek, ugyanis a nézők 65% 25 éven felüli volt. Mindez természetesen nem meglepő, hiszen a tinik általában a fiatalabb főszereplővel rendelkező filmek fele tendálnak, Liam Neeson pedig már túl van a hatvanon.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© steelhard302015. 01. 12.. 19:05||#1
Neeson a kedvenc színészem , a Sírok Között a kedvenc filmem tőle , a Taken 1-3 a top listámon a 6. helyett foglalják el és a 3 tényleg nagyon jó lett . Ja és az ahogy a Forest zabálja a fánkot az elképesztő !
Utoljára szerkesztette: steelhard30, 2015.01.12. 19:08:28