Szekeres Viktor
Ismét fölszáll a páva
Harmadik alkalommal indítja el az MTVA a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsort.
Ismét lesz Fölszállott a páva, a tehetségkutató műsor a tervek szerint ősszel kerülne képernyőre a Duna csatornán a selejtezők összefoglalóival, novemberben és decemberben pedig a döntőket láthatnék az érdeklődők a tévében. A versenyre 2015. február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2015 tavaszán zajlanak, a kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt.
Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes- és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják. A csatorna ígérete szerint a produkcióban néhány tartalmi változásra számíthatnak a nézők, illetve a résztvevők. A versenyzőket értékelő zsűri elnöke továbbra is Sebő Ferenc lesz.