Szekeres Viktor

A halálból feltámadó Olivia Wilde egy új horror előzetesében

A The Lazarus Effect részleteiben az Egyenesen átot idézheti fel egyeseknek.

Ahhoz képest, hogy Amerikában február 27-én mutatják be a mozikban a The Lazarus Effect című horrorfilmek, a gyártó eddig nem nagyon erőltette meg magát marketing terén. Mindössze tegnap érkezett meg az első jelenetkép a valamennyire az Egyenesen át című 1990-es filmre hajazó horrorból, melyben orvostanhallgatók kísérleteznek a halál misztériumával, illetve azzal, hogyan lehet egy elhalt szövetet ismét életre kelteni. Egy szerencsétlen baleset következtében a diákok kisvártatva hozzájutnak egy emberi kísérleti alanyhoz is.


A The Lazarus Effect, melynek magyar mozis premierjéről egyelőre még nincs információnk, Olivia Wilde, Mark Duplass, Donald Glover és Evan Peters főszereplésével készült Luke Dawson és Jeremy Slater forgatókönyve alapján. A stáblistában talán a legérdekesebb a rendező személye, ő ugyanis nem más, mint David Gelb, aki nem egy játékfilmmel szerzett magának hírnevet, hanem a Sushiálmok című remek dokumentumfilm elkészítésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #6
    Ez a szerettünket feltámasztjuk sztori a Stephen King féle állattemetőből ismerős, az egyenesen áttal a kapcsolata talán a kísérletező fiatal orvosok, de ott ugye csak a klinikai halál állapota körül kísérletezgetnek. Valószínűleg egy közepes, de nézhető film lesz a műfaj kedvelőinek.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.01.08. 11:46:19
  • AZUL #5
    hát az egyenes át c filmre kb semmiben nem hajaz... mert ott ugye nem is halnak meg a szereplők...
  • Etinger #4
    Abszolút igazad van, de jelen esetben ez szerintem az élményrovására ment... / fog menni. Nehéz eltalálni amúgy a jó előzetest, nem mindig jön össze...
  • kalapos01 #3
    A marketingnek nem azt kell elérnie, hogy meglepődj a filmen, vagy hogy bejöjjön neked, hanem csakis azt, hogy megnézd. Minden olyasmit bele kell tenni, amire az ember leteszi a haját. (Arról nem is beszélve, hogy egy spoilert ellőnek, tízet meg nem.)
  • Ender Wiggin #2
    50-edszer is készül olyan film, amiben valaki visszajön a túlvilágról és gonosz lesz. tréler nélkül is kiszámítható, unalmas.
  • Etinger #1
    Akit érdekel a film NE NÉZZE MEG A TRAILERT!
    Hogy lehet ilyen óriási spoilert ellőni benne?
    Milyen marketing ez? De most komolyan... Ez mi a szar???