Szekeres Viktor

Megvan ki lesz az első fekete Marvel-szuperhős

Mike Colter fogja alakítani Luke Cage-et.

Bár arról már pár hete beszámoltunk, hogy a Marvel Studios megtalálta a 2017. novemberében bemutatásra kerülő Fekete Párduc (Black Panther) című mozis képregény-adaptáció főszereplőjét Chadwick Boseman személyében, mégsem ő lesz az első középpontba állított fekete szuperhős, ugyanis a Netflix hamarabb be fogja mutatni a Luke Cage című tévésorozatot. Pár hete már hallhattuk a pletykákat, miszerint a népszerű karakter eljátszására Mike Colter a legnagyobb esélyes, s most megérkezett a hivatalos információi is, miszerint valóban ő játszhatja el az ikonikus szerepet.

Ugyan a Luke Cage-sorozat is csak valamikor a 2017-es év elején lesz látható, Colter már korábban bemutatkozik a képernyőn, hiszen a Marvel egyik következő sorozatának, a Marvel’s A.K.A. Jessica Jonesnak az egyik állandó mellékszereplője lesz. Coltert jelenleg a nézők A férjem védelmében című jogi drámában láthatják, de ő volt a Halo: Nightfall című digitális sorozat egyik főszereplője is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrck #13
    Mert a tényleges arányukhoz képest a kérpegényekben/képregényfilmekben eddig erősen alul voltak reprezetálva, és jó látni, hogy végre kezd megjönni a kiadók bátorsága meglépni olyan dolgokat, amelyeket már régen meg kellett volna.
  • Jawarider #12
    Miért hír, hogy ki lesz az első fekete ?
  • Interfan #11
    Inkább kevésbé hanyag módon kellene címet adni.
  • mrck #10
    Blade a 3 mozifilmjével már rég megelőzte őket... és most, hogy kiengedték Wesley-t, lehet hogy még új rész is lesz :)
  • zetortraktor #9
    Mindig vicces, amikor valaki nem vesződik a betűk elolvasásával, csak a címig jut el. :)
  • Interfan #8
    Ezek szerint War Machine fehér volt, csak rosszul láttam. Mindkét filmben.
  • Archenemy #7
    "A feketét mostanában nem afro-amerikainak kell mondani? ;) "

    Külön aranyos, mikor tősgyökeres afrikaiakat (vagy akár magyarországon élő feketéket) le-afro-amerikaiznak :)
  • WoodrowWilson #6
    Ha elolvastad volna a cikket, tudnád, hogy a mozis univerzumról van szó, de ráadásul abban sem Black Pantherről.
  • Lokker #5
    Attól, hogy Falcon-t láttuk először a mozikban még nem Ő volt az első. Ha a marvel univerzumot nézzük akkor Falcon 1969-ban szerepelt először, míg Black Panther 1966-ban tűnt fel.
  • Szefmester #4
    Szerintem is Falcon volt az első... de ezt tudjuk be a cikkíró inkompetens címválasztási képességeinek...