SG.hu·
A hobbit: Az öt sereg csatája
A hobbit-trilógia még akkor is kiérdemelte volna az évtized legnagyobb filmes csalódásának járó díjat, ha a záró epizódja zseniálisan sikerül. De így...
Hogy tetszett A hobbit: Az öt sereg csatája?
Reménykedett az ember, persze, hogy reménykedett abban, hogy a harmadik résszel Peter Jackson kiköszörülheti azt a csorbát, amit saját hírnevén (és Középföldén) ejtett A hobbit-trilógiával, de valahol legbelül tudtuk, hogy a rendelkezésére álló zsenge történet erre nem nagyon ad lehetőséget. Így aztán meg sem lepődtünk azon, hogy A hobbit: Az öt sereg csatája is nagyon messze elmarad A gyűrűk ura-trilógia bármelyik epizódjától, s ezúttal még a látvány sem menti meg a filmet. Ugyanis egyrészt a játékidő túl hosszú ahhoz, hogy csak az effektekbe kapaszkodva túléljük, másrészt pedig a rengeteg számítógépes trükközésnek az is az ára volt, hogy egyes megoldások elég gyengécskére sikeredtek.
A második rész történetet a készítők a megfelelő ponton hagyták abba, a folytatás adta magát és jól is kezdődik a film, a Smaug-szál folytatásának van értelme és érzelmi töltete. Utána némi feszültséggel is szolgál a nagy csata előkészítése, majd elkezdődik maga az ütközet, ami valamilyen szinten nem csak a film, hanem az egész trilógia csúcspontja lehetett volna. De kénytelenek vagyunk feltételes módban fogalmazni, mert a végeredmény inkább lett negatív, mintsem pozitív, a vég nélküli hentelés egy idő után önismétlővé válik, annak ellenére, hogy érezni, ahogyan Jackson vért izzadva próbálja érdekesebbé tenni azt. Egyszerűen már csak a kontroller hiányzik közben a kezünkből, kvázi videójátékká silányul A hobbit harmadik része.
Fura ellentmondás, hogy míg az első rész(eke)t a hosszas bandukolás elszabott koncepciója rontotta le, addig a harmadik filmet a zömében tét nélküli vágóhíd. A prezentálás miatt a halálesetek ellenére sem lehet izgulni a főbb szereplőkért, s egy idő után már az ork statisztákat is elkezdtük sajnálni. Persze a csata monumentalitása vitathatatlan, a valóban nagyon hosszú szegmens bőven akadnak remek megoldások, tunkolhatunk kedvünkre a belsőségekben, de néhány hajmeresztő megoldás inkább lett röhejes, mint menő. A filmben pusztán néhány jópofa és a szívnek kellemes A gyűrűk ura-utalás javít az összképen.
Az egy dolog, hogy a karakterek nem sok teret kapnak a nagy csatározás közepette, sajnos Bilbó és Gandalf is mellékszereplővé silányult, de ezt el kell fogadnunk, az alapanyag adott volt, a szálak némelyike pedig elvarrásra szorult. Cserébe pedig Thorin figurájának előtérbe helyezése, s sorsának alakulása valószínűleg kompenzációt nyújtott az eredetit történetet nem ismerők számára. Ráadásul A király visszatérhez képest kontrasztot alkotva legalább a befejezés normális lett. Ez is valami.
Agyzsibbasztó és monoton, az ember figyelmét ugyan ideig-óráig lekötő, de néhány kedves pillanattól eltekintve hihetetlenül üres és feledhető film lett Az öt sereg csatája, s ennek az csak az egyik oka, hogy kettő helyett három részre szabdalták fel A hobbitot. Azt már sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna, ha mégiscsak két epizódban látjuk a sztori feldolgozását, de az biztos, hogy egy kőkemény újravágás nem ártana az összességében közepes végeredménynek.
Szomorú kimondani, de hiába bíztunk abban, hogy Peter Jackson magára talál egykori zseniális debütáló filmjeit (Ízlésficam, Hullajó, Mennyei teremtmények) és A gyűrűk ura-trilógiát követő egyik-másik mellényúlása után. Lehet, hogy el kell kezdenünk megbarátkoznunk ezzel a rendezővel? Mert A hobbit-trilógia is azt mutatja, hogy számára már nincs visszaút. Arról nem is beszélve, hogy a premier előtti lelkesedése szívből jövő, őszinte volt, nem csak PR-célból hitte azt, hogy ez a három film a maga lesz a tömény zsenialitás, hanem el is hitte azt. És bizony ez esetben nagyon komoly a baj.
A második rész történetet a készítők a megfelelő ponton hagyták abba, a folytatás adta magát és jól is kezdődik a film, a Smaug-szál folytatásának van értelme és érzelmi töltete. Utána némi feszültséggel is szolgál a nagy csata előkészítése, majd elkezdődik maga az ütközet, ami valamilyen szinten nem csak a film, hanem az egész trilógia csúcspontja lehetett volna. De kénytelenek vagyunk feltételes módban fogalmazni, mert a végeredmény inkább lett negatív, mintsem pozitív, a vég nélküli hentelés egy idő után önismétlővé válik, annak ellenére, hogy érezni, ahogyan Jackson vért izzadva próbálja érdekesebbé tenni azt. Egyszerűen már csak a kontroller hiányzik közben a kezünkből, kvázi videójátékká silányul A hobbit harmadik része.
Fura ellentmondás, hogy míg az első rész(eke)t a hosszas bandukolás elszabott koncepciója rontotta le, addig a harmadik filmet a zömében tét nélküli vágóhíd. A prezentálás miatt a halálesetek ellenére sem lehet izgulni a főbb szereplőkért, s egy idő után már az ork statisztákat is elkezdtük sajnálni. Persze a csata monumentalitása vitathatatlan, a valóban nagyon hosszú szegmens bőven akadnak remek megoldások, tunkolhatunk kedvünkre a belsőségekben, de néhány hajmeresztő megoldás inkább lett röhejes, mint menő. A filmben pusztán néhány jópofa és a szívnek kellemes A gyűrűk ura-utalás javít az összképen.
Az egy dolog, hogy a karakterek nem sok teret kapnak a nagy csatározás közepette, sajnos Bilbó és Gandalf is mellékszereplővé silányult, de ezt el kell fogadnunk, az alapanyag adott volt, a szálak némelyike pedig elvarrásra szorult. Cserébe pedig Thorin figurájának előtérbe helyezése, s sorsának alakulása valószínűleg kompenzációt nyújtott az eredetit történetet nem ismerők számára. Ráadásul A király visszatérhez képest kontrasztot alkotva legalább a befejezés normális lett. Ez is valami.
Agyzsibbasztó és monoton, az ember figyelmét ugyan ideig-óráig lekötő, de néhány kedves pillanattól eltekintve hihetetlenül üres és feledhető film lett Az öt sereg csatája, s ennek az csak az egyik oka, hogy kettő helyett három részre szabdalták fel A hobbitot. Azt már sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna, ha mégiscsak két epizódban látjuk a sztori feldolgozását, de az biztos, hogy egy kőkemény újravágás nem ártana az összességében közepes végeredménynek.
Szomorú kimondani, de hiába bíztunk abban, hogy Peter Jackson magára talál egykori zseniális debütáló filmjeit (Ízlésficam, Hullajó, Mennyei teremtmények) és A gyűrűk ura-trilógiát követő egyik-másik mellényúlása után. Lehet, hogy el kell kezdenünk megbarátkoznunk ezzel a rendezővel? Mert A hobbit-trilógia is azt mutatja, hogy számára már nincs visszaút. Arról nem is beszélve, hogy a premier előtti lelkesedése szívből jövő, őszinte volt, nem csak PR-célból hitte azt, hogy ez a három film a maga lesz a tömény zsenialitás, hanem el is hitte azt. És bizony ez esetben nagyon komoly a baj.
|
A hobbit - Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies)
színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi fantasy, 144 perc, 2014 rendező: Peter Jackson forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro, Peter Jackson zeneszerző: Howard Shore operatőr: Andrew Lesnie producer: Carolynne Cunningham, Peter Jackson, Fran Walsh szereplők: Martin Freeman (Zsákos Bilbó) Ian McKellen (Gandalf) Richard Armitage (Tölgypajzsos Thorin) Andy Serkis (Gollum) Hugo Weaving (Elrond) Elijah Wood (Zsákos Frodó) Cate Blanchett (Galadriel) Evangeline Lilly (Tauriel) |
