SG.hu·
Csúnyán besült Ridley Scott 140 milliós szuperfilmje

Az Exodus csalódást keltő eredménnyel debütált Amerikában.
Amerikában ugyan az első helyen debütált hétvégén Ridley Scott 140 millió dollárba kerülő bibliai filmje, az Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings), azonban a Fox stúdió valószínűleg nem túl elégedett 24,5 millió dolláros debütálással. Főleg, hogy a hasonló tematikájú, tavasszal bemutatott Noé (Noah) majdnem 44 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. Más kérdés, hogy az ünnepeknek köszönhetően az Exodus, ha jól tartja magát, akár meg is közelítheti Amerikában a szabadesést produkáló Noé által elért 101 milliós összbevételt.
A kifejezetten gyenge kritikákat kapó Exodus valamivel több férfit érdekelt, mint nőt (54% kontra 46%, és cseppet sem meglepő módon inkább idősebbek nézték meg, mint fiatalok, bár a 25 éven aluli nézők 35%-os aránya még akár elfogadhatónak is nevezhető egy ilyen műfajú film esetében, főleg ha azt nézzük, hogy a Noé esetében ez a szám mindössze 26% volt. A gyártó számára üröm lehet az örömben, hogy az Exodus amerikai bevételeinek 44%-a 3D-s vetítésekből jött össze, vagyis a filmre átlag feletti arányban adtak el a drágább, speciális jegyekből.