Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk a hazai mozikban A bolygó neve: Halált

Januárban ismét meg lehet nézni a magyar mozikban A bolygó neve: Halál című James Cameron-filmet.

Mint jó páran emlékezhetnek rá, idén a budapesti Corvin moziban meg lehetett nézni a Ridley Scott-féle A nyolcadik utas: a Halál (Alien) című scifit, és a nagy sikerre való tekintettel már a bemutatót követően bejelentették, hogy hasonló körülmények között idővel a folytatás vetítésére is sor fog kerülni. Nos, már nem kell sokat várnunk erre sem, hiszen január 15-én érkezik a Corvin moziba a James Cameron-féle Aliens.

A Pannonia Szórakoztató Kft. elmondása szerint ráadásul nem az eredeti, fapados verziót tekinthetik meg az érdeklődők, hanem a rendező változatot, mely 17 perccel hosszabb a mozisnál. A vetítésekre ismét csak eredeti nyelven, magyar felirattal kerül sor, a kép pedig digitálisan felújított lesz. Az Aliens napi egy előadást fog kapni a moziban, azonban a tervek szerint 3-4 hétig műsoron marad.

A Corvinban december 18-tól lehet elővételben megvásárolni a vetítésekre szóló jegyeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #6
    Van Cinema City-n kívül másik mozi? Mert ott érdemes figyelni, mi se multiplexben néztük.
  • SirBubu #5
    nekem megvan az 1-4-ig díszdobozos DVD-n, az is már valami THX-szel felturbózott dolog, de elég morcosan vettem észre, hogy a zenéken kívül az égvilágon semmit se dobtak szét sztereóról 5.1-re.

    pl. amikor feltűnt, hogy a szakadó eső(!) hangja csak sztereóban szól, aszittem lehidalok

    tényleg akkora kihívás lett volna valami locspocs hangot rákeverni a 2 hátsó csatornára is?

    de talán most...
  • Mesehordo #4
    Ha jól tudom az UHCM is kint lesz valamelyik vetítésen... :)
    Én tuti megnézem... :)
  • Wittgen #3
    "a hazai mozikban" mármint a hazai MOZIBAN

    Én már az első részt is szívesen megnéztem volna moziban, de ugye Kaposvárott nem játszották, úgy néz ki ezt sem fogják :( pedig biztosan ütősebb a hangulat, mint tv-n/monitoron nézve.
  • Zombee #2
    Érdemes. Én mondjuk láttam már nagy vásznon pár éve, de nem kérdéses, hogy megnézem. A Nyolcadik utasra is beültem.

    De azzal vitatkoznék, hogy az eredeti moziváltozat fapados lenne. Effekteket nem újítottak fel, csak belekerült pár jelenet, ami a mozisból kimaradt. Ez sem újkeletű dolog, már 20 éve is kijött VHS-en ez a verzió. Magán a filmen nem változtat, az Alien3-nál van csak érdemi különbség az eredeti és a rendezői változat között.
  • SirBubu #1
    azon tűnődöm, hogy ebben az életben egyszer azért csak meg kéne tán nézni moziban is