Szekeres Viktor
Megvan az új Joker, teljes a Suicide Squad főszereplő gárdája
Szupersztárok fogják alakítani a DC-univerzum rosszfiúiból álló csapatot.
Ezúttal helytállónak bizonyultak a pletykák, hiszen a Warner Bros. Pictures tegnap bejelentette, hogy kik lesznek a Suicide Squad című képregényfilm főszereplői, s szinte egy az egyben a korábban a sajtóban megjelent névsort láthattuk viszont. A DC-s főgonoszok csapatáról szóló filmet David Ayer (Az utolsó műszak, Szabotázs, Harag) fogja rendezni és 2016. augusztus ötödikén kerülhet bemutatásra a mozikban.
Az Öngyilkos Osztagban Will Smith lesz Deadshot, Tom Hardy alakíthatja Rick Flagget, Margot Robbie Harley Quinnt, Jai Courtney Captain Boomerangot, Cara Delevingne Enchantresst, és az idén Oscart nyerő Jared Leto Jokert. A film forgatókönyvét ugyancsak Ayer fogja írni, s a producerek között ott lesz Zack Snyder és Geoff Johns is.
A Robert Kanigher és Ross Andru által alkotott Suicide Squad először 1959-ben mutatkozott be a közönség előtt képregény formájában. A tervek szerint a forgatásra áprilistól szeptemberig fog sor kerülni.