SG.hu·

Forradalmi újdonsággal készül az új Paranormal Activity

Forradalmi újdonsággal készül az új Paranormal Activity
Eddig nem nagyon volt 3D-s találtkamerás horror Amerikában, most végre lesz.

A Paramount Pictures megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint az új Paranormal Activity-epizód 3D-ben is bemutatásra kerül a mozikban. A Paranormal Activity: The Ghost Dimension szakít tehát az eddigi hagyományokkal, és négy hagyományos formátumú epizód után térhatásban fogja a frászt hozni a közönségre. Bár a horrorfilmek esetében a 3D korábban gyakran használt kunszt volt, mostanság egyre ritkábban láthattunk effélét, ráadásul a döntés azért is érdekes, mert ez lesz az első olyan "talált kamerás" mozifilm, amit így fognak bemutatni széles körben.

Egyes tippek szerint a szellemdimenziót fogják térhatásban megjeleníteni, természetesen konvertálással, mint a legtöbb jelenlegi 3D-s film esetében. A The Ghost Dimensiont Jason Pagan és Andrew Stark forgatókönyve alapján Gregory Plotkin rendezheti, a főszerepben pedig ismét egy új család lesz, azon belül is két kislány. A cím alapján arra számíthatunk, hogy a The Marked Ones-ban feltűnt Tiltott Ajtók is szerepet kapnak a filmben.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2014. 12. 04.. 09:01||#2
Forradalmi? Megint klikkvadász cím.
Amúgy talált kamerás filmnél 3D? Nem abszurd ez kicsit?
© RAZOR272014. 12. 03.. 12:31||#1
Még mindig megéri ezt a szart forgatni?