Szekeres Viktor

Lélegzetelállító előzetest kapott Az éhezők viadala-utód A lázadó

Elég látványos teaserrel indult A lázadó kampánya.

Sokan próbálkoztak azzal, hogy az Alkonyat és Az éhezők viadala hatalmas sikerét lemásolják mozis ifjúsági regényadaptációikkal, azonban nagyobb sikert csak az év elején bemutatott A beavatott (Divergent) ért el, valamint a nálunk ősz elejétől látható Útvesztő (The Maze Runner). Természetesen jövőre mindkét film folytatódni fog. Először március 20-án (ez az amerikai premier dátuma, a magyar vélhetően egy nappal megelőzi) előbbi második részét láthatjuk, melynek alapját A lázadó (Insurgent) című könyv képzi, azon a filmet a biztonság kedvéért már The Divergent Series: Insurgent címen kell keresni.


Azt mondanunk sem kell, hogy az első rész túlélői a második részre is vissza fognak térni, élükön Shailene Woodley-vel - a további szereplőgárdát Theo James, Kate Winslet, Suki Waterhouse, Jonny Weston, Rosa Salazar és Keiynan Lonsdale nevei fémjelzik, valamint két veterán színésznőt, Octavia Spencert és Naomi Wattsot is a közreműködők között köszönthetjük. A filmet Robert Schwentke (RED, R.I.P.D. - Szellemzsaruk) rendezi, Neil Burgertől átvéve a marsallbotot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!