SG.hu·
A bíró - család ellen nincs orvosság
Nagyszerű színészek és megkapó történet - a gond, hogy mindezt már lehet, hogy láttuk jó pár alkalommal.
Hogy tetszett A bíró?
"Egy újszülöttnek minden vicc új"-alapon időről-időre érdemes előállni egy olyan filmmel, mint A bíró. A történet főhőse egy menő ügyvéd, aki hírnevét (vagy hírhedtségét) azzal alapozta meg, hogy a legbűnösebbnek látszó ügyfeleit is fel tudja mentetni. Egyik tárgyalása során azonban kap egy hívást, miszerint meghalt az édesanyja, ezért felkerekedik, hogy szülővárosában részt vegyen a temetésen.
Hősünk már hosszú évek óta nem járt odahaza, így idővel megtudjuk, hogy édesapjával meglehetősen rossz a viszonya, ennek okai azonban nem ismeretesek előttünk, viszont amikor utóbbit emberöléssel vádolják meg, a fiú kénytelen elvállalni a védelmét. Az így kialakuló muszáj-kapcsolat révén pedig jobban megismerhetjük kettejüket, jelenlegi és egykori viszonyukat, s természetesen kapcsolatuk megromlásának rejtélyesnek mondható okait is.
A bíró műfaját sem egyszerű leírni, kifejezetten sokrétű lett a végeredmény. A középpontban persze a krimiszál, illetve a tárgyalótermi jogi dráma áll, azonban mindez csak afféle katalizátora a történetnek, mely egy tékozló fiú hazatéréséről szól, és arról, hogy miképp próbálja rendezni kapcsolatát az édesapjával. Ez a családi dráma kerül alapos kibontásra, néhol ugyan kissé iskolás módon, a bebiflázott leckét felmondva, de érzelmekben mindenképp gazdag módon.
A bíró készítői remek színészgárdát trombitáltak össze, őket akkor is szívesen elnézi az ember, ha a történet nem éppen elsőosztályú. Robert Downey Jr. és Robert Duvall érzelmileg túlfűtött jelenetei például aranyat érnek, de Vera Farmiga, Vincent D'Onofrio, Jeremy Strong és Billy Bob Thornton is remekül teljesít. Az ő alakításaik észrevétlenül is hajtják előre a történetet, mely szerencsére végig leköti a figyelmet.
Fura szerzet lett A bíró. Tipikusan az a film, amit első pillantásra sokan felmagasztalhatnak, hiszen komoly témákhoz nyúl és azok kifejtését nem mismásolja el, ráadásul szívhez is szól. Azonban az ember cinikusabb énje második pillantásra meglátja benne a manipulációs szándékot és azt a töméntelen mennyiségű közhelyet, amit felhalmoztak. Mintha a készítők minden egyes tömény, dráma teremtésére alkalmas motívumot felhasználtak volna, szinte csak az maradt ki a filmből, hogy az apa gyermekként megrontotta a főhős karakterét.
Ha azonban nem tekintünk bele mélyen az alkotói szándékban, s csak a film nézése közben kiváltott hatást vesszük, akkor A bíró abszolút korrekt módon teljesít, olykor megindítja az embert és a több, mint két órás játékidő is lazán eltelik, hiszen nincs benne sok üresjárat. De hosszabb távon semmiképp sem fogunk mértékadó filmként hivatkozni rá.
Hősünk már hosszú évek óta nem járt odahaza, így idővel megtudjuk, hogy édesapjával meglehetősen rossz a viszonya, ennek okai azonban nem ismeretesek előttünk, viszont amikor utóbbit emberöléssel vádolják meg, a fiú kénytelen elvállalni a védelmét. Az így kialakuló muszáj-kapcsolat révén pedig jobban megismerhetjük kettejüket, jelenlegi és egykori viszonyukat, s természetesen kapcsolatuk megromlásának rejtélyesnek mondható okait is.
A bíró műfaját sem egyszerű leírni, kifejezetten sokrétű lett a végeredmény. A középpontban persze a krimiszál, illetve a tárgyalótermi jogi dráma áll, azonban mindez csak afféle katalizátora a történetnek, mely egy tékozló fiú hazatéréséről szól, és arról, hogy miképp próbálja rendezni kapcsolatát az édesapjával. Ez a családi dráma kerül alapos kibontásra, néhol ugyan kissé iskolás módon, a bebiflázott leckét felmondva, de érzelmekben mindenképp gazdag módon.
A bíró készítői remek színészgárdát trombitáltak össze, őket akkor is szívesen elnézi az ember, ha a történet nem éppen elsőosztályú. Robert Downey Jr. és Robert Duvall érzelmileg túlfűtött jelenetei például aranyat érnek, de Vera Farmiga, Vincent D'Onofrio, Jeremy Strong és Billy Bob Thornton is remekül teljesít. Az ő alakításaik észrevétlenül is hajtják előre a történetet, mely szerencsére végig leköti a figyelmet.
Fura szerzet lett A bíró. Tipikusan az a film, amit első pillantásra sokan felmagasztalhatnak, hiszen komoly témákhoz nyúl és azok kifejtését nem mismásolja el, ráadásul szívhez is szól. Azonban az ember cinikusabb énje második pillantásra meglátja benne a manipulációs szándékot és azt a töméntelen mennyiségű közhelyet, amit felhalmoztak. Mintha a készítők minden egyes tömény, dráma teremtésére alkalmas motívumot felhasználtak volna, szinte csak az maradt ki a filmből, hogy az apa gyermekként megrontotta a főhős karakterét.
Ha azonban nem tekintünk bele mélyen az alkotói szándékban, s csak a film nézése közben kiváltott hatást vesszük, akkor A bíró abszolút korrekt módon teljesít, olykor megindítja az embert és a több, mint két órás játékidő is lazán eltelik, hiszen nincs benne sok üresjárat. De hosszabb távon semmiképp sem fogunk mértékadó filmként hivatkozni rá.
|
A bíró (The Judge)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 141 perc, 2014 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: David Dobkin forgatókönyvíró: David Seidler, Nick Schenk zeneszerző: Thomas Newman operatőr: Janusz Kaminski producer: David Dobkin, Susan Downey szereplők: Robert Downey Jr. (Hank Palmer) Robert Duvall (Joseph Palmer bíró) Leighton Meester (Carla) Vera Farmiga (Samantha) Vincent D'Onofrio (Glen Palmer) Billy Bob Thornton (Dwight Dickham) |
