SG.hu·

Most már biztos, hogy lesz Deadpool-mozifilm

Most már biztos, hogy lesz Deadpool-mozifilm
Sokan várták régóta és most úgy tűnik, hogy végre elkészülhet a Deadpool-mozifilm.

Nem sokkal azután, hogy Ryan Reynolds beszélt a nyáron kiszivárgott Deadpoolos próbafelvételről, a 20th Century Fox bejelentette, hogy 2016. február 12-re tűzték ki a Deadpool-mozifilm premierjének időpontját, ami nagyjából három hónappal előzi meg az X-Men: Apokalipszis bemutatóját. Jelen állás szerint a film főszereplője Reynolds lenne, a rendező Tim Miller, a forgatókönyvet pedig a Zombielandet is jegyző Rhett Reese és Paul Wernick.

Aggodalomra csak az adhat okot, hogy nem sokkal ezt követően a Schmoes Know megírta, hogy a rendező szerint a film nem a legmagasabb, kommersz korhatárt, az R-t kapja, hanem az egyel enyhébb PG-13-t - állítólag ez volt az ára a filmnek. Az információ netre kerülését követően az egyik író, Rhett Reese Twitteren megnyugtatta a rajongókat, hogy egyelőre még senki nem tudja, hogy R vagy PG-13 korhatár-besorolást kap-e a film, s hogy a hivatalos bejelentésig még sok idő eltelhet. (Persze ezzel nem mondott sokat, hiszen ha a PG-13-at is célozzák meg, akkor is látnia kell a besorolás előtt a kész filmet az MPAA-nek.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nebojsa19822014. 09. 26.. 23:36||#8
Van benne valami, majd kivárjuk a végét.
© W B2014. 09. 26.. 21:04||#7
Az a film már nem érvényes, mivel megváltozott az idővonal az utóbbi X-Men film miatt.
+1
© Nebojsa19822014. 09. 26.. 15:19||#6
http://hu.marvel.wikia.com/Deadpool_(Wade_Wilson)
© Griphons2014. 09. 26.. 11:53||#5
http://en.wikipedia.org/wiki/Deadpool#Powers_and_abilities
© Nebojsa19822014. 09. 26.. 11:25||#4
:) Meg kiszedi a varratokat...
© Hedgehunter2014. 09. 26.. 11:18||#3
Visszarakja a sajat fejet es kesz.. :)
+1
© Nebojsa19822014. 09. 26.. 10:13||#2
Segítsen már egy hozzáértő, aki olvasott Deadpoolt: Milyen képeségekkel rendelkezik Deadpool, illetve az X-Men origins: Wolverine történései után, hogy fog illeszkedni a történet. Szándékosan nem spoilerezek, de aki látta tudja mire gondolok. És igen, láttam az end credits utáni jelenetet. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok, hogyan oldják meg.
© db912014. 09. 25.. 18:15||#1
Nos, ha valóban PG13-as besorolást kap, akkor nagy valószínűséggel lőttek a filmnek... szomorú vagyok, elvtársak.