SG.hu·

Mégsem látjuk jövő júniusban a Fantasztikus Négyes rebootját

Mégsem látjuk jövõ júniusban a Fantasztikus Négyes rebootját
Csúszik a Fantasztikus Négyes és az Assassin's Creed bemutatója.

A 20th Century Fox eredetileg 2015. június 19-én mutatta volna be az új Fantasztikus Négyest (The Fantastic Four), azonban a stúdió bejelentette, hogy a tervezett premier időpontját majd két hónappal elhalasztják, így csak augusztus hetedikén lesz látható a film a mozikban. Ennek a halasztásnak a számítógépes játékok rajongói fogják meginni a levét, hiszen ez azt is jelenti, hogy a Fox játékadaptációja, a Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin's Creed nem lesz látható augusztus hetedikétől, a Fox egyelőre nem árulta el, hogy mikorra tolta el a premiert.

A halasztásra nem a munkálatok elhúzódása miatt került sor, hiszen Josh Trank, a rendező már egy hónapja végzett az FF4 rebootjának stúdiós munkálataival. Így arra gondolhat az ember, hogy a stúdiónak a tervezett bemutató környezete nem volt ínyére, azonban június 19-re csak az Inside Out című Pixar-mozi van beregisztrálva, no meg mostantól egy másik Fox-film, hiszen a stúdió kitöltötte a keletkezett rést egy drámával, a Paper Townsszal. (A dátum előtt egy héttel egyébként a Jurassic World kerül bemutatásra, utána egy héttel pedig a Ted 2. )

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2014. 09. 23.. 12:55||#5
Fantastic 4. Azért értetted, mit akartam, nem? :-D
© Szefmester2014. 09. 21.. 16:02||#4
Mi ez az FF4? Final fantsay 4 egy ideje megjelent és nemrég PC-re is.. a fantasztikus négyes meg egy sima F4-el elintézhető.
© xido2014. 09. 21.. 06:44||#3
Nem Altair története lesz állítólag,még csak nem is 1100 közepe,hanem 1500as évek,új karakter valahol spanyol környéken..
© Dewri2014. 09. 21.. 02:14||#2
Hát igen, az FF biztos, hogy be fog égni ezzel a színészvariációval. Én pl erősen fontolgatom, hogy egyáltalán nem nézem meg, CGI/3D ide vagy oda, ami tudom nem nagy veszteség az alkotóknak, de hátha még sokan tesznek így...
© Ender Wiggin2014. 09. 21.. 00:59||#1
ha már altair, akkor lehetett volna arab színész a szerepben (akár a hangját kölcsönző színészek egyike is). de nem, ezt a bélférges kinézetű idiótát kellett megvenni...
az FF4 miatt gondolom nem sír senki. akkár le is húzhatnák a projektet a WC-n.