Szekeres Viktor

Régóta várt időutazós scifit láthatunk szeptemberben itthon

Szeptember végén itthon is látható lesz a Continuum című időutazós krimi.

A TV2 már jó ideje megvásárolta a Continuum című krimisorozatot, azonban csak most tűzi műsorára - és sajnos nem a fő csatornán lesz látható, pedig akkor előfordulhatott volna a szériával az a bravúr, hogy itthon többen kísérik figyelemmel, mint hazájában, Kanadában. A premierre végül a PRO4-en fog sor kerülni, mégpedig szeptember 24-én, ami azt jelenti, hogy a pár százezres nézettség helyett a csatorna néhány tízezer nézővel is beéri - a lényeg úgyis az, hogy a sorozat megdobja a kábeladó iránti meglehetősen alacsony átlagérdeklődést.

A kanadai Showcase csatorna sorozata egy rendőrnőről szól, aki a 2070-es évekből pár elítélt terrorista szökési tervének köszönhetően visszakerül az időben - pont a mi korunkba. A rendőrnő amellett, hogy természetesen megpróbál valahogy visszajutni, feladatának érzi azt is, hogy keresztül húzza a terroristák számításait, ugyanis azok nem véletlenül ugrottak vissza az időben, konkrét célokat forgatnak a fejükben. Emellett pedig besegít a helyi rendőrségnek is az éppen aktuális heti bűncselekmény felderítésébe.

A Kanadában átlagosan 2-300 ezer nézőt érdeklő sorozat nemrég fejezte be harmadik szezonját, azonban még mindig nincs hivatalos hír arról, hogy folytatódik-e jövőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    "Na az ilyen marhasagok miatt lesz orok vesztes a tv2 az rtl-el szemben."

    Hozzáértés nuku? Mi a szent szarért adjon a TV2 bukott sorozatot? MI lenne abban a logika? Akkor nyerne, ha olyat adna, amit nem néznek? Ezt éppen az RTL-től tanulták. Az RTL is okosan áttette a kábelcsatornáira a Fringe-et, a Human Targetet, a Bjg Bang Theoryt, a Chuckot, a Vámpírnaplókat, a Dallast. meg mindent, ami nem volt nézett.

    Plusz Itthon nem előfizetésesek a tévék. Mivel senki nem nézte, ezért nem adják a nagy csatornán. Viszont a kicsinek elég jól fel fogja vinni a nézettségét. A TV2 jobban jár egy 60 ezres PRO4-es nézettséggel, mint egy 200 ezres TV2-essel.
  • Macropus Rufus #2
    Ez egy igazan okos huzas volt. Azt varjak, hogy ez a sorozat miatt valaki elofizet a csatornajukra??? Mert nem ertem ezt a huzast. Sokkal tobben nezik a masik adojukat mint ezt. Na az ilyen marhasagok miatt lesz orok vesztes a tv2 az rtl-el szemben.

    Elnezest az ekezet hiany miatt.
  • thegodhimself #1
    vacak.