SG.hu·

Büntetésből halasztják az Így neveld a sárkányodat 3-at?

Büntetésbõl halasztják az Így neveld a sárkányodat 3-at?
Egy évvel elhalasztották az Így neveld a sárkányodat 3 premierjét.

A DreamWorks Animation bejelentette, hogy az Így neveld a sárkányodat című animációs filmsorozat harmadik részét 2016. június 17-e helyett csak 2017. június 9-én fogják bemutatni az amerikai mozikban. A halasztás okáról a stúdió nem nyilatkozott, sőt, hogy a hírt tompítsa, azt is bejelentette, hogy szeptember elsején a második epizód világbevételei átlépték a 600 millió dollárt, s így az Így neveld a sárkányodat 2 az év legsikeresebb animációja jelenleg.

A fentiek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a film szereplése a hatalmas bevétel ellenére is nagy csalódást okozott, főleg Amerikában. Ott ugyanis annak ellenére, hogy az első részt remekül fogadták, annak 217,5 millió dolláros bevételeit a folytatás alulmúlta, mindössze 174 millió dollárt termelt. A nemzetközi piac a gyártó szerencsére kompenzált, ugyanis Amerikán kívül 277 millió dollárról 425 millióra nőttek a bevételek, és még nem minden országban futott ki a film. (Itthon eddig az év legsikeresebb filmje az Így neveld a sárkányodat 2.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2014. 11. 02.. 03:34||#4
Miert ne lehetne 3. resz? Ha nem akarod nem nezed meg, ennyi mas attol meg orulne neki...
© harmi20092014. 09. 08.. 13:32||#3
A 3. rész lesz a büntetés. Nem tudom minek még egy rész a 2. jól lett lezárva.
© IMYke2.0.0.02014. 09. 08.. 12:42||#2
Már maga a 2. rész is büntetés volt.
© kanduhr2014. 09. 07.. 17:51||#1
És hol a cimben említett büntetés??