SG.hu·

Megvan, mikor láthatjuk Arnold Schwarzenegger zombifilmjét

Megvan, mikor láthatjuk Arnold Schwarzenegger zombifilmjét
2015 elején kerülhet bemutatásra az amerikai mozikban a Maggie.

Arnold Schwarzenegger visszatérése óta bukás bukásra halmoz a mozikban, s következő filmjét elnézve, nem úgy tűnik, hogy megszakadna negatív sorozata. Pedig a Maggie című posztapokaliptikus zombithriller kifejezetten biztatónak tűnik, de nemsokára olvashatjuk az első nézői véleményeket is vele kapcsolatban, hiszen a tervek szerint bemutatásra kerül a napokban Torontóban megrendezésre kerülő nemzetközi filmfesztiválon.

A film szerencsére nem csak DVD-n fog kikötni, hiszen a fesztivál megkezdése előtt a Lionsgate stúdió megvásárolta az észak-amerikai mozis forgalmazási jogokat, s jelen állás szerint a jövő év elején mutatná be. A filmben az egykori akciósztár mellett Abigail Breslin és Joely Richardson lesz a főszereplő. A rendező Harry Hobson volt, a forgatókönyvet pedig John Scott írta. A Maggie története egy olyan világban játszódik, melynek lakosságát egy halálos vírus fertőzte meg. A címszereplő is elkapja a vírusfertőzést, melyet követően az édesapja hazaviszi őt, hogy a családjával lehessen, de ahogy a fiatal nő állapota egyre rosszabbodik, az apa komoly dilemma elé kerül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2014. 09. 01.. 08:12||#4
Lehet, hogy minden újkori filmje bukás, de nekem mindegyik nagyon bejött.
© Ender Wiggin2014. 08. 29.. 12:01||#3
Lehet, hogy nem is ül majd, hanem fogja a fűnyírót és elindul...
Ezek az apokaliptikus járvány filmek lehet, hogy ma-holnap valósággá válnak. Brrrr.
© Zombee2014. 08. 29.. 09:35||#2
Ezek szerint. Pedig talán ezt nem kellett volna. Ő nekem nem az, aki egy zombijárvány idején csendben ülne otthon.
© Jawarider2014. 08. 28.. 19:37||#1
Forgatott ilyet....???