Szekeres Viktor
Két várt horrorfilm előzetese hozza ránk a frászt
Egy horror spinoff és egy sokadik folytatás előzetese érkezett meg az elmúlt napokban.
A napokban két új horrorfilm előzetesét mutatták be az amerikai mozikban, s feltehetően mindkét produkció feltett célja az, hogy elhódítsák az elmúlt időszak legjobb horrorjának járó elismerést az Oculustól. Az egyik horror A démonok között (The Conjuring) spinoffja lesz, az Annabelle, mely a tavalyi sikerfilm elején bemutatott baba történetére épül. A premierjére október harmadikán kerül sor Amerikában.
A másik egy új Amityville-film lesz, az Amityville: The Awakening a P2-t is jegyző Franck Khalfoun rendezésében, Jennifer Jason Leigh, Cameron Monaghan és Bella Thorne főszereplésével. Ennek a filmnek az amerikai bemutatója már átcsúszik a jövő évre, csak január másodikától lesz látható. Összességében egyébként a 12. Amityville-epizódról van szó, de az elmúlt 9 évben ez az első, mely moziba kerülhet, hiszen a 2005-ös, Ryan Reynolds főszereplésével készült remake-et követően a The Amityville Haunting és a The Amityville Asylum is csak DVD-n jelent meg.