Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk a True Detective 2. szezonját

Csak 2015 nyarán kerülhet képernyőre a True Detective második évada.

A törvény nevében, azaz a True Detective volt az HBO legsikeresebb idei újonc sorozata, mind nézettség, mind pedig elismertség tekintetében - nem elég, hogy a széria nézettsége kifejezetten jól alakult, a tévés akadémia még számos Emmy-jelöléssel is jutalmazta a krimit. A sajtóban már hetek, sőt hónapok óta folynak a találgatások a folytatás történetét és szereplőit illetően, ezekről azonban a csatorna továbbra sem nyilatkozik, így csak a korábban megjelent információkra támaszkodhatunk. Az viszont kiderült, hogy mikor láthatjuk az új epizódokat.

Michael Lombardo, az HBO egyik programigazgatója azt nyilatkozta, hogy már olvasta a második szezon első két részének forgatókönyvét, s bár nem olyan sötét a hangulat, mint az első évad esetében, a zsenialitás továbbra is jelen van bennük, sőt, ha lehet még jobban is érződik. S bár egyelőre valóban nem tudni, hogy kik szerepelnek majd benne, Lombardo azzal számol, hogy a forgatás ősszel elkezdődhet, s ezt követően valamikor 2015. nyarán kerülhet bemutatásra az újabb nyolc rész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!