Szekeres Viktor

Számítógépesekről szóló tévésorozat folytatódhat jövőre

A Halt and Catch Fire ugyan finoman szólva sem volt sikeres, azonban az AMC megelőlegezett bizalmát élvezi.

Az amerikai AMC csatorna úgy döntött, hogy jövőre is folytatja a Halt and Catch Fire című tévésorozatot. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a nyolcvanak évek számítógépes boomjáról szóló dráma első szezonjának záró epizódjait alig 5-600 ezren nézték odaát. A csatorna döntése egyrészt minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy a széria fogadtatása igen jó volt a kritikusok körében, másrészt pedig az AMC új stratégiája arra (is) épül, hogy gyenge nézettség mellett is ad időt arra sorozatainak, hogy kialakuljon nézőtáboruknak és esetlegesen növekedésnek is induljon.

A Halt and Catch Fire-rel kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy még idén bemutatásra kerül itthon is, magyar szinkronnal. Sőt, mi több, ez a sorozat lesz az év vége felé elindítandó magyar AMC első nagy dobása, melyet minden bizonnyal továbbiak is követni fognak. (Hogy ezek mik lesznek, azt még nem lehet tudni, egyelőre csak az vehető biztosra, hogy a The Divide című jogi dráma is látható lesz nemsokára a magyar AMC-n.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Armagedown #2
    Pont ez az, semmi tudás nem kell ezekhez, ezért nincs alap tudásuk sem.
  • Torisaru #1
    Örülök hogy folytatják, a kedvencem, pedig tényleg rétegsorozat annak ellenére hogy az információ korát éljük.
    Mindenki tablettel meg smart phone-al járkál és mégis felszínes az általános vagy alap informatika tudás is sajnos.