SG.hu·
Itthon a Hollywoodban bukott komédiák érdeklik a közönséget

A Szexvideó és a Kavarás is nagy sikernek bizonyult itthon, pedig mindkét komédia bukott Amerikában.
Úgy tűnik, hogy azoknak a komédiáknak, melyek nem szerepelnek túl jól Amerikában az eladott jegyek számát tekintve, a hazai közönség hajlamos megadni az esélyt. Bár A csajok bosszúja Amerikában is korrekt bevételt termelt, itthon aratott a mozikban, sokáig az év legsikeresebb filmje volt és hosszú heteken át szerepelt a hétvégi 10-es toplistán, de Cameron Diazék bolondozásának úgy tűnik, hogy követői is vannak.
Arról múlt héten már beszámoltunk, hogy Diaz idei másik vígjátéka, a Szexvideó is tarolt Magyarországon az amerikai bukást követően, a film három hét alatt 120 ezer eladott jeggyel büszkélkedhet itthon. És hasonlóan elégedett lehet a forgalmazó Intercom Adam Sandler idei komédiájának magyar teljesítményével, hiszen az Amerikában csúnyán leszereplő Kavarás idehaza még mindig 52 moziban látható és majdnem két hónapja szerepel a 10 legnézettebb hétvégi film között. A komédia hétfőn elérte a 175 ezres nézőszámot, a bevétele pedig már 225 millió forint fölött jár.