SG.hu·

Két Aquaman-forgatókönyv is készül

Két Aquaman-forgatókönyv is készül
Még a Warner stúdió sem tudja, hogy két Aquaman-szkript közül melyiket fogja választani.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Warner Bros. stúdió két forgatókönyvet is versenyeztet annak érdekében, hogy a stúdió a lehető legjobb Aquaman-mozifilmmel állhasson elő. A "Vízember" kalandjait egyrészt az a Will Beal próbálja filmre álmodni, akinek korábbi forgatókönyves munkái között mindössze egy filmet találhatunk, a Gengszterosztag, mely mellett Castle-epizódokat írt. A másik szkripten pedig Kurt Johnstad dolgozik, akinek a 300 és a 300: A birodalom hajnala sztoriját köszönhetjük, valamint az Act of Valort is ő jegyezte.

A Warner Bros. tervei szerint mindkét forgatókönyv majdnem teljes egészében el fog készülni, s csak ezt követően döntik el a fejesek, hogy melyikből készítik el a filmet, melyik író elképzelései alapján teremtik meg a mozis Aquaman figuráját. Az 1941-ben alkotott képregényes karakter eddig mozifilmben nem tűnt föl, bár tévében már láthattuk a Smallville-ben, mely után egy tévésorozatot is rá akartak építeni, azonban ez a projekt a pilot epizódot követően nem került berendelésre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2014. 08. 21.. 08:56||#2
Ők mintha a szuperhőshullámot nem akarnák meglovagolni, pedig az lenne csak a tuti. 😊 Egyedül a Thornak láttam, hogy van Asylum párja.

Amúgy megint egy értelmes cikk, a Warner honnan tudhatná, melyik forgatókönyvet választja, amikor azok kész sincsenek.
© Ender Wiggin2014. 08. 21.. 07:18||#1
reméljük waterman címen az asylum is nyom egy harmadikat...