SG.hu·

Teljesen kifáradt a The Expendables a 3. részre

Teljesen kifáradt a The Expendables a 3. részre
Warez ide vagy oda, Amerikában az eddigieknél sokkal kevesebb embert érdekel Stallone és kompániája.

Lehet, hogy Sylvester Stallone és barátai mégiscsak bevállalnak egy negyedik The Expendables-epizódot. Egyes filmeket sokszor ugyanis csak azért lebegtetnek be azzal, hogy az utolsó részről van szó, mert a gyártó abban reménykedik, hogy ez megdobja a bevételeket. A The Expendables - A feláldozhatók új része is megkapta ezt a címkét, de úgy tűnik, hogy a közönség egyre kevésbé érdeklődik a széria iránt.

Legalábbis Amerikára ez áll, hiszen miután az első rész még 35, a második pedig 29 millió dolláros nyitóhétvégével debütált, addig a mostani epizód jelen állás szerint még 20 millió dollárt sem fog termelni vasárnapig. Arról nem is beszélve, hogy míg az előző két rész két-két hétig a legnézettebb film volt az adott héten Amerikában, addig a The Expendables 3 csak a harmadik helyen debütálhat ilyen teljesítménnyel. Jelen állás szerint csak az biztos, hogy a film a csütörtöki elővetítések során 875 ezer dollárt hozott a jegyek eladásából és a becslések szerint pénteken körülbelül 6,5-7 milliót fog

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2014. 08. 19.. 17:32||#3
Szerintem siman lehet koze a jo minosegu wareznak....

De mindegy En tuti moziban nezem meg.... ennyit megerdemelnek az oregek.😊
Mai fiatalokrol meg inkabb nem mondok semmit.....
© Wittgen2014. 08. 18.. 10:13||#2
Nem hiszem, hogy a wareznak sok köze van hozzá, szerintem simán a rossz hype - pl pg-13 beharangozása és sztárolása, stb - vette el a kedvét az embereknek. Mert ugye az első 2 rész is a felnőttek nézték főleg, és ők kemény filmet akarnak látni.
© Dewri2014. 08. 16.. 22:38||#1
Várható volt, miután kiváló minőségben került ki a kalózverzió... Ha csak valami fos kamerás lett volna, sokkal jobb lenne a bevétel gondolom. Meg aztán a mai fiatalokat már nem érdeklik ezek a nagy öregek sajnos. Én mindenesetre megnézem, mert a kultuszfilm az kultuszfilm!😊