SG.hu·

A fiatalokat már nem érdeklik a katasztrófafilmek

A fiatalokat már nem érdeklik a katasztrófafilmek
A legfiatalabbak beintettek az új talált kamerás katasztrófafilmnek, mely így sem kezdett rosszul.

Amerikában a Tini nindzsa teknőcök és A galaxis őrzői után a hétvége harmadik legnézettebb filmje A vihar magjában (Into The Storm) című katasztrófamozi volt, mely a vasárnapi becslések alapján 18 millió dollárral debütált. Ez a kezdés nem mondható rossznak, hiszen a filmben nem nagyon voltak dollárra váltható színészek, azonban előzetesen azért a koncepcióval nagyobbat kívánt volna kaszálni a Warner stúdió, mely a film gyártásába 50 millió dollárt feccölt.

Érdekesség, hogy A vihar magjában közönsége, legalábbis Amerikában (itthonról nincsenek ilyen adataink) javarészt idősebbekből állt, a filmet megtekintők 71%-a volt 25 éven felüli, a tinik alig 10%-át képezték a nézőknek. Pedig a stúdió mindent megtett a kedvükért, hiszen ahelyett, hogy a film a karakterekre (is) koncentrált volna, mint annak idején a Twister, csak és kizárólag a számítógépes effektek voltak a középpontban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2014. 08. 12.. 20:46||#2
A Twister vagy mi volt a cime anno nem volt rossz...😊
© Laza2014. 08. 11.. 14:59||#1
Engem pl sosem érdekeltek ... pedig nem vagyok 'fiatal' 😄