SG.hu·
Még a vártnál is nagyobb siker a Tini nindzsa teknőcök rebootja

Még a pénteki becslésekre is rátett egy lapáttal a TMNT.
Korábban arról volt szó, hogy a Paramount stúdió elégedett lehet egy 40 millió dolláros nyitóhétvégével a Tini nindzsa teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles) esetében, majd a pénteki, nyitónapi eredményeket követően már 56-58 milliós startról beszéltek az elemzők. Nos, mára kiderült, hogy még ezek a becslések is túl óvatosak voltak, hiszen jelen állás szerint az akciófilm 65 millió dollárral debütált Amerikában, ami azt jelenti, hogy kivételesen jól teljesített szombaton. Ez minden idők negyedik legjobb augusztusi debütálásának számít a filmes világban.
A siker titka egyértelműen az volt, hogy a TMNT nem csak családi moziként működött, hanem elérte az idősebbeket is, a felmérések szerint ugyanis Amerikában a nézők 55%-a 25 éven felüli volt. Az, hogy a kritikák meglehetősen negatívak voltak, nem nagyon számított, de a nézői vélemények is egybecsengenek az újságírók szavaival: a vetítések utáni felmérések átlagosan mindössze B-érdemjegyet adtak a filmnek, márpedig az efféle premierek esetében ez a kvázi négyes osztályzat nem minősül túl jónak és nem kecsegtet hosszú élettartammal. Jelen állás szerint, ha a film a Transformers 4-hez hasonló lejtmenetet produkál, akkor Amerikában 160 milliós bevételt érhet el, azonban, ha úgy szerepel, mint mondjuk az első G.I. Joe-film, akkor 180 millióig juthat el.