Szekeres Viktor

Egymilliárd dollár fölé ért a Transformers 4

Hiába pártoltak el az emberek a Transformers-sorozattól, Kína megmentette Michael Bay becsületét.

Bár egyre több országban áldozik le a Transformers-sorozatnak (értsd: már nem olyan hipersikeres, mint egykor), azonban a negyedik rész világbevételei így is meghaladták az 1 milliárdot, sőt, ha minden jól alakul, akkor 1,1 milliárdnál kötnek ki a robotok a mozis pályájuk végén. Ez pedig azt jelentené, hogy összességében csak 20-30 millió dollárral jegyezhetünk fel kevesebb bevételt a negyedik rész esetében a harmadikhoz képest.

Persze a számok ismét csalókák, hiszen nem arról van szó, hogy a Transformers: A kihalás kora mindenhol megtartotta volna a nézőket. Sőt, épp ellenkezőleg, a legtöbb országban megindult a szériától való elpártolás - Amerikában például a 352 millió dollár bevételt hozó Transformers 3 után a negyedik rész még mindig csak 241 milliónál tart és a 250 milliót sem nagyon fogja elérni. Ez döbbenetes arányú hanyatlása az érdeklődésnek, ritkán látni ekkora zuhanást.

Az egyelőre 764 milliós nemzetközi bevételt egy jókora szeletéért Kína felel, ahol már 301 millió dolláros bevételnél tart a film, vagyis azon ritka esetek egyikével van dolgunk, amikor az ázsiai országban többen néznek meg egy hollywoodi filmet, mint Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • StoneCold7 #7
    Hiába jönnek cikkek, adatok a filmről, attól még szar marad.
  • kalapos01 #6
    mindenhol vesztett, egy helyen nyert. ez a csalóka definíciója. alapból a bevételnövekedést az ember úgy könyvelné el, hogy szeretik a népek a filmet. de itt, ha több lesz a bevétele, akkor nem azért, mert nőtt a film népszerűsége, hanem mert egy országra összpontosították az eladásokat. csalóka. a végeredmény így vagy úgy, de egymilliárd.

    a klub meg csak dísz, mit sem ér, ha a kínai bevételből ötödannyi pénz sem folyik amerika felé, mint mondjuk németországból
  • Zombee #5
    1 milliárdos bevétel csalóka? Itt vesztett nézőt, ott nyert, ennyi. Ettől még vitathatatlan, hogy egy szűk, jelenleg 19 filmet számláló klubba lépett be.
  • RAZOR27 #4
    Michael Bay -nek van becsülete? ha-ha
  • wraithLord #3
    Szerintem számítani lehetett erre - vagy pont Kína volt a célpont -, mivel Kínában (is) játszódik a film.

    Kb. olyan szinten van, mint a 3. rész (ami relatíve nem lett rossz, de az első jobbra sikerült), illetve annyiban jobb, hogy nincs benne a LaBeouf által játszott idegesítő csávó a szüleivel. Igaz, helyette van benne egy idegesítő csaj, de azt szívesebben elnézem a filmnek. :D
  • caius marius #2
    A negyedik rész ugyanaz mint az előző három. Hogynemondjam hozza a kötelezőt. Én mondjuk nem is várnék tőle többet.
  • bmw #1
    pedig annyira nem nagy szam.....