Szekeres Viktor

Besült a nyár egyik legbiztosabb sikerének tűnő komédiája

A Szexvideó hollywoodi recept alapján készült, minden adott volt a sikerhez, mégis besült.

Előzetesen mindenki arra számított, hogy a nyár legsikeresebb komédiája vagy a Melissa McCarthy főszereplésével készült Tammy lesz, vagy a Jason Segel és Cameron Diaz neve által fémjelzett Szexvideó (Sex Tape). Előbbi már most siker, igaz az elvárásokhoz képest kissé gyengébben teljesített, hiszen nyitóhétvégéje "csak" 21,5 millió dollár volt Amerikában és McCarthy mostanság 35 millió dollár körül nyitotta komédiáit. Utóbbinak azonban még ennyi sem sikeredett.

Pedig papíron minden adott volt a sikerhez. A rendező és a két főszereplő korábban már együtt dolgozott a Rossz tanáron, mely három éve 31 millió dollárral nyitott és Amerikában átlépte a 100 milliós bevételi álomhatárt is. Ráadásul a Szexvideó története is rém egyszerű volt, egy mondatban elmesélhető. Azonban valamiért, talán a rengeteg negatív kritikának köszönhetően a nézőket mégsem érdekelte a komédia. Az 5,5 millió dolláros pénteki bevételből már sejteni lehetett, hogy még a legpesszimistább, 20 millió dolláros nyitányra vonatkozó jóslatokat is alul fogja múlni a film, mely végül 15 millió dollárral debütált, a hétvégi toplista negyedik helyén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #6
    Mert ez nem is film volt, csak egy irritálóan megírt Apple reklám.
  • Zombee #5
    Ez engem is érdekelne, nagyon kevés olyan vígjátékot láttam Hollywood-ból mostanság. A legutóbbi komédia, amin jól szórakoztam, a Bűbáj és kéjelgés volt, és az spanyol.
    Mondjuk én McFarlane-től nem estem hanyatt, a Tednél hamar rá kellett jönnöm, hogy a jó kezdés átmegy klisés összeborulós, kisállatmegmentős befejezésbe, anno a majdnem nézhető Garfield mozit is ez ölte meg.
    Movie 43. Merész, néhol gusztustalan, viszont baromira szórakoztató, bűnös élvezet egy sor nagy névvel.
  • Wittgen #4
    Még jó, hogy példákkal is alátámasztottad a mondanivalódat. Én legalább leírtam, hogy mi tetszett.
  • zetortraktor #2
    Kurva jó vígjátékok voltak mostanság. Hollywoodban. Tavaly lehet, hogy én is ezt mondtam volna, de idén...? Baromság.

    Az már a te bénaságod, hogy McF szarjait nézed, ami jó, azt pedig nem.
  • Wittgen #1
    Vígjáték + hollywoodi recep = érdektelen, unalmas film, poénoktól mentesen. Az utóbbi időkben vígjátéknak csak a McFarlane filmjei mentek el, de a többi egy hulladék, a vígjáték megnevezés megcsúfolása.