SG.hu·

Guillermo del Toro is lemondott a Hellboy 3-ról

Guillermo del Toro is lemondott a Hellboy 3-ról
A rendező sem hisz már abban, hogy megvalósulhatna egy harmadik Hellboy-mozifilm.

Nem mintha eddig bármiféle reménnyel kecsegtethették volna magukat a Hellboy (itthon: A pokolfajzat) rajongói, hiszen minden hír arról szólt, hogy nincs esély harmadik filmre, de az eddigi, halványan pislákoló remény minden szikrája odalett azzal, hogy Guillermo del Toro, a filmek rendezője is hasonlóképpen nyilatkozott. Del Toro azt mondta, hogy "nem gondolja, hogy lesz" harmadik epizód.

A téma akkor vetődött fel, amikor a rendező a Redditen vett részt egy rajongói kérdezz-felelekben, mely során elmondta, hogy a trilógia zárása arról szólt volna, hogy Pokolfajzat elfogadja elkerülhetetlen sorsát, miszerint ő lesz az Apokalipszis Fenevadja. Ez már csak azért is szükséges, mert csak akkor tudja legyőzni a harmadik részre szánt fő rosszfiút, ha vállalja a rá kirótt szerepet - ironikus módon az emberiség megvédése érdekében.

A rendező egyébként abban látja a harmadik epizód elmaradásának okait, hogy hiába hozott apró profitot az első és a második rész is, igazán nagyot a lakossági piacon robbantott videón és DVD-n. Manapság azonban a stúdió mögött már közel sem olyan jelentős a lakossági piac védőhálója, annak bizonytalan természetére nem nagyon mernek alapozni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2014. 07. 17.. 08:16||#3
Fene egye meg, egyik legjobb képregényfilmek, amiket láttam. A Marvel filmek többségét nálam lenyomja. Örültem volna, ha trilógiává bõvítik.
© Zombee2014. 07. 15.. 09:04||#2
Én is sajnálom. A képregényt nem olvastam, de a filmek tetszenek.
© AZUL2014. 07. 15.. 08:34||#1
hát kár... a legjobb képregény adaptáció pedig....