Szekeres Viktor

Sigourney Weaver is főszereplő lesz a következő három Avatar-filmben

James Cameron visszahoz egy már elhalálozott karaktert is az Avatar folytatásaira.

James Cameron bejelentette, hogy Sam Worthington, Zoë Saldana és Stephen Lang mellett Sigourney Weaver is vissza fog térni az Avatar-sorozat következő három epizódjára. A színésznő elmondásából már eddig is tudni lehetett, hogy számítanak rá a folytatásban, de hivatalosnak nagyjából mostantól tekinthető az információ. A rendező elmondta, hogy ő és Weaver hosszú közös szakmai múltra tekinthet vissza, filmes kapcsolatuk az 1985-ös A bolygó neve: Halál című akcióscifivel kezdődött.

Aki látta az Avatart, az persze tudja, hogy Sigourney Weaver karaktere meghalt a filmben, azonban a rendező úgy fogalmazott, hogy a színésznő "a folytatásban egy másféle, sok tekintetben nagyobb kihívást jelentő figurát játszhat el". Mint az ismeretes, az Avatar második, harmadik és negyedik részét egyszerre fogják forgatni majd egy éven keresztül. Az Avatar 2 premierjére 2016. decemberében fog sor kerülni, a következő két epizódéra pedig 2017 és 2018 végén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #2
    Következő három ... ahham, értem.
  • NEXUS6 #1
    Végül is Swartzi is minden Termó végén búcsúzik, de nem véletlenül mondja, hogy: I'll be back!
    XD