SG.hu·

Rondán besült az új magyar film

Rondán besült az új magyar film
A gyenge kritikák után a közönséget nem nagyon érdekelte a Fekete leves.

Az elmúlt hónapokban általában jókat írhattunk a magyar filmekről, már ami az irántuk való érdeklődést illeti, hiszen mind a Coming Out, mind a Megdönteni Hajnal Tímeát tisztességes, manapság hazai alkotástól ritkán látott nézőszámot produkált. Persze így is jutott a két sikerfilmre gyengén szereplő, de a viszonylag erős médiajelenlétnek és a közönségbarát megközelítésnek köszönhetően a múlt heti premier Fekete levesben benne volt a siker lehetősége.


Bár a film nem kapott előzetesen túl jó kritikákat, a forgalmazó mindent megtett a siker érdekében, hiszen 32 moziban kezdte el adni Novák Erik (Nyócker, Zuhanórepülés) filmjét, azonban az totálisan leszerepelt - az 1000 forintos átlagos jegyár ellenére is. Csütörtöktől vasárnapig mindössze 2004-en váltottak itthon jegyet a Fekete levesre, ami 2,4 millió forintos bevételt jelentett. A teljesítmény silányságára leginkább azzal lehet rámutatni, hogy mindez átlagosan mozinként 63 nézőt jelent, ami egy moziban egy nap 16 fizető vendégben számosítható, vagyis előadásonként 3-4-en Fekete leveseztek átlagosan.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rtcwtzs2014. 06. 16.. 14:22||#7
Ez tényleg egy szarnak tûnik a trailer alapján...
© Hirvaer2014. 06. 12.. 12:32||#6
Az a 2004 is a készítõk voltak meg azok ismerõsei.. 😄
© god252014. 06. 12.. 09:16||#5
Ez a trailer alapján borzasztó. Viszont a "Liza, a rókatündér"-t annál inkább várom.
© endrev2014. 06. 11.. 14:14||#4
Már megint egy lúzerséget és szánalmasságot ábrázoló film amatõr kamerahasználattal. Tényleg jobbra nem képesek a magyarok?! (Általában, tisztelet a kivételnek.) Ennyi a szellemi színvonal (silányság) a magyar filmesek körében? (Általában, tisztelet a kivételnek.) És akkor csodálkozunk/nak, hogy kutyát sem érdekelt a film. Mi a túrónak ad pénzt bárki is ilyen silány történetre?
© culas25hc2014. 06. 11.. 09:27||#3
A trailer alapján tényleg elég gagyinak tûnik. Én se fogom tovább növelni a bevételeket 😄
© grobs2014. 06. 11.. 09:03||#2
Érdekes, hogy itthon nem szokás teszt vetítést tartani. Már a trailer is borzalmas. Legalább ezt újra kellett volna vágni ... lehet, hogy a filmen is segített volna ha a rendezõn kívül más is megnézni moziba küldés elõtt.
© Wittgen2014. 06. 11.. 07:59||#1
Mit ne mondjak, az elõzetes olyan borzalmasan volt összerakva, hogy akkor is elvette volna a kedvemet a filmtõl, ha nem magyar.