Csütörtökön este egy rövid időre kikapcsolja magát a TV2 és az RTL Klub.
Ismét elővételre került a tavaly a választások előtti békesség miatt elodázott reklámadó törvénytervezetét, mely nagyjából a 2013-ban ismertetett feltételekkel kerülne a törvényhozás elé. Az adó a kommunikációs iparágat adóztatná meg komoly mértékben. A legnagyobb vesztes a magas bevételeinek köszönhetően a két országos kereskedelmi tévécsatorna lenne.
A Magyar Reklámszövetség közleményben számolt be arról, hogy az adó ellehetetlenítené a magyar médiavállalkozásokat, ráadásul azért sem éri meg, mert remélt költségvetési hatása eltörpül a káros gazdasági hatásai mellett. Ugyanezen okokból az RTL Klub és a TV2, valamint a hozzájuk tartozó kábeles csatornák tiltakozásul a reklámadó ellen csütörtökön 19:15-től negyedórán keresztül nem fognak műsort sugározni.
De nem érdekük a nézettség. Maradj Talpon és a dél-koreai kosztümös sorozatok voltak azok amelyek dobtak a nézettségn. De utóbbit is nézhetetlen idõpontba kellett tenni. Ha pedig tényleg a nézettséget is akarnak, akkor tessék nézõszögezõ mûsorokat, sorozatokat lejátszani. Ilyen volt és lesz a Maradj Talpon, de az is csak idõszakonként. Jó lenne ha japán sorozatokat is játszanák. Remélem a Játék Határok Nélkül jó lesz.
Egy csöppet felháborító, hogy nem alapból ingyenes a Duna 2/World/Autonómia, M3. Vagy csak az 5-6-7 csatorna fér bele a mindenhol sugározhatóságba?
Most ti ennyire hülyék vagytok????? Ide tényleg ennyire retardáltak jönnek kommentelni?????
Ezek az adók KERESKEDELMI adók. Egyrészt a nézõk nagy többség ezt nézi. mégha néhány fizetett fideszes trollnak nem is tetszik. Másrészt abbúl van pénzük ezeknek a KERESKEDELMI adóknak, hogy eladják a mûsoridejüket reklámra, ha Orbán ezt a pénzt lenyúlja, akkor nem lesz bevételük, különösen. hogy az összes ilyen tv össz reklámbevétele kisebb, mint a köztévének juttatott állami támogatás, oszt ezeket mégse nézi a kutya sem. Talán inkább olyan mûsorokat kellene a köztévében csinálni, amit néznek is az emberek, nem a kereskedelmi tv-ket tönkretenni. Érdekes, Angliában ez mûködik, igaz ott a BBC-nél valódi közszolgálat van...
Elsõkézbõl vannak információim arról hogy mi megy a háttérben, és mennyit kaszálnak ezek a szennycsatornák. Hidd el annak a sok-sok milliónak lenne máshol is helye a magyar gazdaságban, és legalább egy picit mérséklõdne a népbutítás ha ezek a csatornák végleg megszûnnének, szóval de értem, a nagy csatornák sírnak hogy nem akarnak nagyobb adót mert akkor 3 hónap lenne az új BMW-t összegyûjteni nem 2... És az meg nevetséges hogy azzal "fenyegetnek" hogy kikapcsolják az adókat. Szerintem sokkal rosszabb lenne ha azzal fenyegetnének, hogy ki se kapcsolják ha adótemelnek!
CSak ennyi idõre? Az emberek 1 hónapot is kibirnának a 2 csatorna nélkül és a szenny saját gyártású sorozatok nélkül!
Amúgy meg kíváncsian várom hogyan adóztatják meg a fb-ot. Szerintem nem az adókra megy ki a dolog hanem pont a szólásszabadság megszüntetésére. A fb nem fog fizetni, a kormány így tiltja országosan. Üdv a diktatúrában!
"Kitantorgott" magyar vagyok. Hat, talan het eve nincs TV-m. Nemreg otthon voltam egy hetig edesanyamnal, es volt szerencsem kozelebbrol is szemugyre venni a televizios kinalatot. Kb 80 csatorna jott be, abbol az egyetlen hasznalhato, merem allitani szorakoztato csatorna a TvPaprika volt.
Az embereknek szabad/ingyenes internetet kellene biztositani, es olyan gepet (tabletet/netbookot/valami lowend notebookot) amivel elerik azokat a hireket, musorokat, ami erdekli oket. Arrol nem is beszelve, hogy a kulfoldi media fel mer tenni olyan kerdeseket, es le mer hozni olyan cikkeket, amitol a magyar mediakok a gatyajukba szarnak (uj media torveny es tarsai, szabad velemeny kifejezesenek ellehetetlenitese etcetc)
Nem fogok érzeni ebbõl semmit mert évek óta nem nézek TV-t. A sz@r filmek nem érdekelnek, a jókat már láttam. Helyette kondizom, biciklizem, olvasok meg csajommal foglalkozom....