SG.hu·

Béna lett a Ted készítőjének új komédiája

Béna lett a Ted készítõjének új komédiája
A Tedet imádták a kritikusok, azonban Hogyan rohanj a veszTEDbe úgy tűnik, hogy gyengén sikerült.

Pár hete azt írtuk, hogy "művészet lesz megbuktatni a Hogyan rohanj a veszTEDbe (A Million Ways to Die in the West) című western komédiát", azonban lehet, hogy ezúttal elhamarkodtunk e kijelentést, ugyanis kijöttek a Seth MacFarlane által rendezett film első kritikái. És azok nem túl biztatóak, valóban úgy tűnik, hogy a készítők minden poént beleszuszakoltak az előzetesekbe. A hír írásának pillanatában megjelent 150 kritikából a RottenTomatoes gyűjtése szerint csak 49 lett pozitív a 95 negatívval szemben. ami meglehetősen rossz arány, mindössze 33%-os.

Persze a bukást és a sikert nem az újságírók véleménye, hanem általában az határozza meg, hogy a film miképpen teljesít a mozikban. Nos, minden jel arra utal, hogy a Hogyan rohanj a veszTEDbe közel sem lesz olyan sikeres, mint a rendező előző próbálkozása, a Ted. Míg utóbbi minden idők egyik legerősebben nyitó komédiájaként 54 millió dollárt kasszírozott nyitóhétvégéjén, addig a western vígjáték az előzetes becslések szerint mindössze 18-20 milliót fog. Persze összességében ez is elfogadható teljesítmény, főleg annak fényében, hogy valószínűleg a produkció sem lehetett túl drága (nem ismerni a költségvetés hivatalos nagyságát), de az összeg mindenképp elmarad a korábban várttól.

A filmnek egyébként esélye nem volt megszerezni a hétvége legnézettebb premierjének címét, hiszen az ugyancsak nem túl erős kritikákat kapó Angelina Jolie-féle Demóna a pénteki teljesítmények alapján majdnem 70 millió dollárral fog debütálni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2014. 06. 03.. 11:36||#7
Wittgen: mi értelme lenne nem ellõni a legjobb poénokat? Semmi logika nem lenne benne. Még az Emmett Brownos jelenetet a Deloreannel is kirakták, hogy minél többen megnézzék.
© zetortraktor2014. 06. 03.. 11:36||#6
McBride és Rogen elég sok írói kredittel rendelkezik.
© Zombee2014. 06. 03.. 10:36||#5
De azok nem maguknak írják a poént. Amúgy engem személy szerint mindháromtól kiver a víz. 😊
© Camouflage2014. 06. 02.. 20:15||#4
Mar a traileren is latszott, hogy iszonyatosan eroltetettek a poenok.
© Wittgen2014. 06. 02.. 08:55||#3
MacFarnele humora nagyon tetszik, akárcsak Seth Rogen-James Franco-Danny McBride trióé. Én ott leszek a moziban, aztán majd meglátjuk. Nem hinném, hogy minden poén el lett lõve.
© fergusonpapa2014. 06. 01.. 18:25||#2
Ted jó volt, egyszernézõs. A tariler alapján ez is jó lehet de ezekszerint nincs több a filmben..
© Relixo2014. 06. 01.. 13:51||#1
Már a Ted is béna volt....mit kell ezen így csodálkozni?