SG.hu·

A fiatalokat már nem érdekli Adam Sandler

A fiatalokat már nem érdekli Adam Sandler
Főleg a fiataloknak köszönhetően bukott meg Adam Sandler új komédiája.

Arról már beszámoltunk, hogy Adam Sandler új filmje, a Kavarás (Blended) milyen csúnyán megbukott. Minderről már a pénteki nyitónap amerikai bevételi adataiból következtetni lehetett, de most már hivatalosan állíthatjuk, hogy a komédia csak 14,2 millió dollár bevételt hozott hétvégén. Ez némiképp meglepetésnek is mondható, hiszen a gyártó stúdió minden bizonnyal arra számított, hogy Drew Barrymore-ral megerősítve Sandler hasonló sikert érhet el, mint annak idején közös filmjeikkel, a Nászok ászával és az 50 első randival.

A komikus, aki a minap egy talkshow-ban azt mondta, hogy a Kavarás főszerepét azért vállalta el, hogy Afrikában nyaralhasson, úgy tűnik, hogy leginkább a fiatalok kegyeiből esett ki. Mindez az amerikai exit pollos felmérésekből derül ki, ugyanis az első hétvégén a Kavarás nézőinek 74%-a 25 éven felüli volt, és a jegyvásárlóknak kevesebb, mint egytizede volt 18 évnél fiatalabb.

Ilyen kezdéssel a Kavarás Amerikában nagyjából 50 millió dollárig juthat el, ugyanis a nézők tetszési indexe meglehetősen magas, A- volt, ami 5 alának feleltethető meg. Bár a jó érdemjegy azzal is magyarázható, hogy az első napokban végképp csak a legnagyobb rajongók nézték meg a filmet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2014. 05. 30.. 09:16||#3
Nem azt mondja, hogy rossz filmjei vannak, hiszen nem is látta õket. Csak arra utalt, hogy ennyire befolyásolható. Olyan, aki nem néz meg egy jó filmet, csak mert X vagy Y van benne.
© lamer the true2014. 05. 30.. 08:35||#2
Azért ezt nem kellett volna 😞 ....

A Zoolander -en én annó halálra röhögtem magam.
© ugh2014. 05. 29.. 08:34||#1
Engem soha nem is erdekelt.
Ugyan az a kategoria mint ben stiller.