SG.hu·

Az év legjobb képregény-filmje a Kick-Ass készítőitől érkezik - előzetes

Az év legjobb képregény-filmje a Kick-Ass készítõitõl érkezik - elõzetes
A legjobb képregényfilmek eddig sosem a szuperhősök világából érkeztek. Talán idén is így lesz.

Sokan várták már a Kingsman: The Secret Service előzetesét, ugyanis ez az a film, amiért az X-Men: Az elsők készítője, Matthew Vaughn otthagyta a folytatás, Az eljövendő múlt napjai rendezői székét - amit egyébként Bryan Singer köszönt is szépen. Vaughn korábban csupa kritikailag elismert, de nem túl sikeres filmmel tette le a névjegyét, többek között a Tortával, a Csillagporral és Ha/verrel. A Kingsman: The Secret Service, melynek trailerjét meg lehet most nézni, éppen a Kick Ass-képregény írójának, Mark Millarnak egy másik füzete alapján készült.


A 20th Century Fox által Amerikában október 24-én bemutatásra kerülő film főszereplője Colin Firth lesz, aki mellé olyan partnereket sikerült szerződtetni, mint Samuel L. Jackson, Michael Caine és Taron Egerton. A történet egy szupertitkos kémszervezetről szól, amelynek kiképző programjába felvételre kerül egy ígéretes, képességeit tekintve azonban még közel sem kiforrott utcagyerek.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62014. 05. 23.. 13:38||#1
Jóóóó!
😄