SG.hu·

A Jégvarázs minden idők ötödik legsikeresebb filmje lehet

A Jégvarázs minden idõk ötödik legsikeresebb filmje lehet
Még 9 millió dollár bevétel és a Jégvarázs megelőzi az örökranglistán a Vasember 3-at.

Továbbra is döbbenetesen teljesít bevétel tekintetében a Disney stúdió tavalyi animációs filmje, a Jégvarázs (Frozen). Nemrég még arról számolhattunk be, hogy a film minden idők hatodik legsikeresebb produkciója lett, az ötödik hely elérésének csekély reménye kíséretében, most pedig már azt mondhatjuk, hogy abszolút reális a film sansza arra, hogy bekerüljön az örök ranglista legjobb öt filmje közé.

Mindez a film nemzetközi szereplésétől függ, hiszen az amerikai futását 400 millió dollárral már befejezte, de, főleg az ázsiai, japán és kínai bevételeknek köszönhetően a jelenleg 806 milliónál járó nemzetközi adatok hétről-hétre újabb 1-2 millióval gyarapodnak. Jelen állás szerint az 1,206 milliárd dolláros összbevételnél járó Jégvarázsnak még 9 millió dollárra van szüksége, hogy beérje az örökranglista ötödik helyén tartózkodó másik Disney-filmet, az ugyancsak tavalyi premiert, Vasember 3-at.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2014. 05. 21.. 04:18||#6
Komolyan vezessem le?

Jó.

A válasz: Attól lett siker, hogy más is megnézte.

Pont.

Hogy majdnem mindenki megnézte.

Érted? Még te is megnézted, holott nem vagy (gondolom) a célcsoport, nem vagy kislány vagy kisgyerek. Engem speciel nem igazán érdekel egy ilyen film, mert nem nekem való, de ha még téged is érdekelt, el tudod képzelni, hogy mennyire érdekelte a kicsiket.
© xido2014. 05. 21.. 00:06||#5
vagy régebbi más mesék lopkodtak Andersentõl 😊
de a kérdés jogos..én se láttam annyira különlegesnek,hogy ekkora hisztéria legyen körülötte,pedig láttam nem egy zajos táncos mesét 😊
© Kelta2014. 05. 20.. 20:39||#4
Megnéztem....mi a kérdés:

akkor idézem magamat, ha már nehéz volt elolvasni:

"hogy ez mitõl lett ekkora siker????"

lehet hogy valamelyik Andersen meséhez hasonlít de rengeteg benne a lopkodás régebbi más mesékbõl.
© kalapos012014. 05. 20.. 19:15||#3
Te is megnezted. Mi akkor a kerdes? Es igen, egy Andersen-adaptacio. Komolyan nem ismerted?
© WhiteStar2014. 05. 20.. 12:23||#2
pedig ritka szar film lett, végig sem bírtam nézni.
-1
© Kelta2014. 05. 19.. 18:55||#1
összelopkodott, más mesékbõl összeollózott koppintás hegy, tele nyállal..hogy ez mitõl lett ekkora siker, nekem rejtély...
-1