SG.hu·

Új Frédi és Béni-mozifilm készül

Új Frédi és Béni-mozifilm készül
Ismét láthatjuk a moziban Flintstone-ékat, ráadásul animált verzióban.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint ismét láthatjuk a mozikban a kőkorszaki szakikat, Frédit és Bénit, hiszen Hollywood új The Flintstones-mozifilmen dolgozik. A lap úgy tudja, hogy a forgatókönyvet Chris Henchy (Pancser police) jegyzi, míg a producerek között ott lesz Will Ferrell és Adam McKay, akiktől legutóbbi A híres Ron Burgundy legendája második részét láthattuk. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy mikor lenne a premier, azonban beszédes lehet, hogy a Warner Bros. stúdió, mely a The Flintstones-jogok tulajdonosa, a napokban egy-egy ismeretlen animációs filmmel bejelentkezett 2017. február 10-re és 2018. február 9-re.

Annak idején, az akkor rekordhosszúságúnak számító hat évadon keresztül futó animációs tévésorozatot követően két mozifilm is készült Frédiről és Béniről. Az 1994-es első rész hatalmas siker volt, világszerte majdnem 350 millió dollár bevételt termelt, azonban a második epizódnak, mely nem az eredeti színészekkel készült, 2000-ben már csak alig 60 millió dollárra futotta. Nemrég Seth MacFarlane is nekiállt egy animációs The Flintstones-sorozat készítésének, azonban ez a projekt a jelek szerint zsákutcába jutott.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mutantleg2014. 05. 12.. 09:55||#4
Megint tele lesz a fax-unk..
© Zombee2014. 05. 12.. 08:18||#3
Az Asterix jó? Na neee, borzalom volt már az elsõ is, többit meg se néztem. A 2. részt a rémes rímes szinkronját hallva félbehagytam már az elején.

A Flintstone-ból nem kell retardált paródiát csinálni.
© zola20002014. 05. 11.. 09:35||#2
Nekem fura, hogy az amcsik ma már csak filmben, vagy 3D animációban gondolkodnak, számomra felfoghatatlan, hogy miért tûnt el OTT teljesen a 2D animáció

(mondjuk most itt nem csak pont erre, hanem a Disneyre gondolok, úgy emlékszem õk még a 90es években jók voltak)
© xido2014. 05. 11.. 03:56||#1
kéne oda Jack Black és Sean William Scott és valami állat retard paródiába vágni az egészet..vagy legyen olyan hû és minõségi,mint az Asterixek..