Szekeres Viktor

A hosszú hétvégét megint moziban töltöttük

Sokkal kisebb mértékben csökkentek a filmek bevételei az előző héthez képest. Sőt, volt, ahol nőttek is.

Ha ünnepek, akkor mozi. Továbbra is így gondolkodunk itthon, s nem meglepő módon a Húsvét után egy újabb ünnepnapnak köszönhetően ugrottak meg a hazai mozis bevételek. A május elseje hatását legjobban abban érhetjük tetten, hogy bizonyos filmek bevételei az előző hétvégéhez képest nem a megszokott 35-45%-kal csökkentek, hanem nőttek. Ez történt például a két hete bemutatott A csajok bosszújával, melyre 8,5%-kal többen voltak kíváncsiak (majdnem 39 ezren!), mint a premier hetében, de például a Rio 2 20%-kal növelte bevételeit.

Persze nem mindegyik filmnek jött össze hasonló bravúr, például az Amerika kapitány: A tél katonája bevételei 36%-kal csökkentek az előz péntek-vasárnapi időszakhoz képest - minden bizonnyal A csodálatos pókember 2 érkezésének köszönhetően. Hasonlóan visszaestek a Transzcendens hétvégi számai és a Noé bevételei is, bár az átlagnál jóval kisebb mértékben, 19, illetve 14%-kal. A toplista kilencedik és tizedik helyén található Százkarátos szerelem és Veszélyzóna 10 és 12%-kal kevesebb bevételt ért el, mint előző hétvégén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #1
    Nem, nem töltöttük ott.