MTI

Budapesten zenél Steven Seagal és Hugh Laurie

Két zenészként is aktív világhírű filmszínész, Steven Seagal és a Doktor House-ként ismert Hugh Laurie lép fel nyáron a Budapest Kongresszusi Központban a Modern Art Orchestra vendégeként. A Hollywood Music Fesztivál keretében Seagal június 27-én, Laurie július 19-én lesz látható és hallható.

A magyar dzsessz és klasszikus zenei élet tehetséges szereplőit tömörítő, Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra (MAO) és a film kapcsolata nem új keletű. Az együttes idén februárban Ennio Morriconéval közösen turnézott Európában és a világhírű olasz komponista filmzene-klasszikusait adta elő. A most induló Hollywood Music Fesztivál célja, hogy a MAO vendégül lássa az amerikai filmipar azon csillagait, akik a zenei életben is jelentős szerepet töltenek be - közölte a zenekar menedzsmentje.

A sorozatot a Danubius Music rendezvényszervező irodával együttműködésben hozták tető alá. A koncertek első felében a Modern Art Orchestra teremti meg a hangulatot, ezt követően lépnek színpadra a nemzetközi hírű vendégművészek. Az éppen most csütörtökön 62 éves hollywoodi sztár, Steven Seagal június 27-én bluesbandjével játszik a Budapest Kongresszusi Központban, Hugh Laurie a Copper Bottom Banddel együtt lép színpadra július 19-én.

A már csaknem félszáz moziban (köztük az Úszó erődben, A hazafiban, a Lángoló jégben vagy a Machetében) szerepelt Steven Seagalról sokan tudják, hogy buddhista, közeli barátja a Dalai Lámának, és jeleskedik a keleti harcművészetekben, zenészként azonban kevésbé ismert. Holott bluesgitáros-énekesként több lemezt készített; az elsőn, a Songs from the Crystal Cave-en Stevie Wonder is szerepelt. Fellépett már BB Kinggel, Bo Diddley-vel, John Lee Hookerrel, szerzeményei néhány filmjében, így a Tűz a mélyben, a Másodpercekre a haláltól vagy a Szemben a Nappal című produkcióban hallhatóak.


A most 54 éves brit Hugh Laurie zenészként még több elismerést vívott ki magának, mint Seagal. Remekül zongorázik és énekel, jól dobol, harmonikázik, és még szaxofonon is játszik. A Doktor House-ban általa alakított cinikus és ironikus orvos hobbija is a zene, az egyik epizódban például a Procol Harum rockklasszikusát, a Whiter Shade of Pale-t adja elő Hammond orgonán. Első lemezét, a 2011-ben kiadott bluesos-dzsesszes Let Them Talk-ot a Warner adta ki. Az anyag, amelyen Tom Jones és Dr. John is közreműködik, bekerült az amerikai lista, a Billboard élmezőnyébe. A lemez megjelenését világkörüli turné követte, amelyen az Egyesült Államoktól Európán át egészen Brazíliáig és Új-Zélandig teltházas koncerteket adott. Második albuma, a Didn't It Rain tavaly májusban jelent meg.

A Modern Art Orchestra 2005-ben alakult Magyarország egyik legtöbbet foglalkoztatott trombitása, Fekete-Kovács Kornél művészeti vezetésével. A zenekar célja, hogy növekvő népszerűségét felhasználva mutassa be a szélesebb közönség számára a nagyzenekari dzsessz sodró lendületét, művészi energiáját. A megalakulása óta fiatal hangszeres tehetségeket foglalkoztató zenekar kreatív műhellyé vált, amely teret kínál az alkotó zeneművészek ihletének, friss szerzeményeinek. A MAO számos világhírű dzsesszelőadóval lépett már fel, köztük Kurt Elling amerikai énekessel, Rhoda Scott orgonavirtuózzal vagy Miles Davis hajdani szaxofonosával, Dave Liebmannal. A MAO legutóbbi lemeze, a Bacsó Kristóf szaxofonos szerzeményeit tartalmazó Circular a közelmúltban jelent meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZUL #3
    putyin rossz arc? :D szerintem kifejezetten belevaló. meglépi azt amiről a nagy eu, meg usa csak ugat meg fenyeget... amúgy tény, hoyg nagy gangsta, de attól messze jobb mint bármelyik eu hatalom vezető embere, vagy az usa-é... szerintem.
  • Cat #2
    Még problémásabb, hogy nagyon rossz arcokkal barátkozik.

  • AZUL #1
    hát sztivit elég nehezen ismertem fel... baszki mekkora feje van már? :D