Szekeres Viktor

Az X-akták készítője ismét scifi-sorozattal próbálkozik

Chris Carter tavaly elkészítette ötödik tévésorozatát, idén pedig megpróbálkozik a hatodikkal is.

Chris Carter az X-akták alatt és után több tévésorozat létrehozásával is megpróbálkozott, azonban ezek egyik sem aratott nagy sikert. A Millennium ugyan megért pár évadot és talán kultstátuszt is kivívott magának, azonban az X-akták spinoffja, a The Lone Gunmen, valamint a Harsh Realm pár rész után megszüntetésre került. Hosszas hallgatás után Carter tavaly tért vissza, amikor az Amazonnak elkészítette a The After című scifisorozat-terv pilotját (ez berendelésre is került, 10-13 rész el fog készülni belőle), s idén újabb szériát alapozhat meg.

"Természetesen" Carter legújabb sorozatterve is scifi lesz, legalábbis a téma fantasztikusnak ígérkezik. A címe Area 51 lesz, amiből ki lehet találni, hogy a sztori a neves katonai bázisról fog szólni, melyet a közbeszéd általában a földönkívüliek létezésével kapcsolatban szokott emlegetni. A sorozat története azonban ezúttal nem pusztán saját kútfőből fog származni, ugyanis a széria alapját egy nemrég megjelent, nem fikciós könyv fogja adni, melynek szerzőja Annie Jocobson, címe pedig Area 51: An Uncensored History of America’s Top Secret Military Base.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #1
    A The After pilotja egy szánalmas vicc lett.
    Én megvoltam győződve róla, hogy nem lesz berendelve a sorozat.
    Nyafogós, pesszimista emberek nyűglődése.