SG.hu·

2017-ben cserélik le Amerika kapitány színészét?

2017-ben cserélik le Amerika kapitány színészét?
Összesen hat filmre szóló Chris Evans szerződése, így 2017-ben lehet új Amerika kapitányt keresni.

Az újkori Marvel-filmek mostanság fognak elérkezni ahhoz az időszakhoz, amikor egyes színészeket kénytelenek lesznek lecserélni a stúdiók. Mint ahogy Peter Parker, vagyis Pókember és Superman is már más, mint 7-8 évvel ezelőtt, így nemsokára valószínűleg új Vasembert és Farkast láthatunk. Hugh Jackman azért nemrég még elkötelezte magát egy Farkas-filmre, mint ahogy Robert Downey Jr. is némi habozás után aláírt a Bosszúállók 2-re (egy hatalmas csekk és az ígért kevesebb munka győzte meg). S lehet, hogy nemsokára Amerika kapitányt is más fogja alakítani.

A Steve Rogerst alakító Chris Evans egy, a Varietynek adott interjújában ugyanis azt nyilatkozta, hogy 2017-ben, mikor lejár a hat filmre szóló szerződése, valószínűleg befejezettnek nyilvánítja élete Marveles időszakát. A szerződés keretén belül a színész eddig egy Amerika kapitány-filmben és A bosszúállókban szerepelt, s fel fog tűnni mindkét széria folytatásában, valamint tervezett harmadik részében is. (Elmondása szerint a színésszel eredetileg 9 filmre szóló szerződést akartak aláíratni, mint sok másik színésszel, de ő ebbe nem ment bele.)

Evans azt is elmondta, hogy színészkedni a közeljövőben is csak a Marvel-filmekben fog, egyébként inkább a rendezés érdekli. Első saját filmjét, a 1:30 Traint egyébként nemrég készíthette el, s mint mondta, annak elkészítésének lehetőségét teljes egészében a Marveles szerepvállalásának köszönheti, Amerika kapitány nélkül nem kapott volna ilyesmire esélyt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2014. 03. 28.. 23:43||#7
Az a baj,hogy a képregényekben úgymond nem öregednek,lehet majdhogynem dátum nélküli történeteket gyártani..a színészek öregednek,nem lehet a végtelenségig gyártani az új kalandokat a koruk figyelembe vétele nélkül sajnos...meg lesz nemsokára újabb generáció,akik esetleg visszaolvasnak nyomtatott képregényeket és nem kíváncsiak majd a 60 éves alteregójukra a vásznon...
© WoodrowWilson2014. 03. 28.. 21:09||#6
Igen, mert mostanában beszélt Robert Downey Jr. is a koráról beszélt, amikor arról kérdezték, hogy mennyi film van még benne a mostani Marvel univerzumban. Meg mintha Jackman is ezzel jött volna elõ nemrég. Szóval nem értem, hogy mitõl lenne ez hülyeség.
© kalapos012014. 03. 28.. 20:51||#5
Egyrészt õ hozta fel a korát, amit nem értek, másrészt azt írja, hogy reboot volt ezért lett más színész. De akkor inkább más színész lett és ezért lett a reboot.

xido: A Sony csinálta az összes Pókembert, mindegyik az Avi Arad-Laura Ziskin nevével fémjelzett produceri csapaté. Megtehették volna, hogy Raimi bénázása után továbbmennek a 4. szkripttel, de végül újraindították.
© WoodrowWilson2014. 03. 28.. 19:55||#4
Ugyanezt mondta a kolléga is.
© xido2014. 03. 28.. 19:40||#3
Egész pontosan azért kapott reboot-ot,mert annyit szuttyogtak a 4.rész el nem készítésével,hogy lejárt a határidõ és kiadták másnak a jogot,aki meg újragondolta...
© kalapos012014. 03. 28.. 13:33||#2
LOL, miért cserélnének le bárkit a kora miatt? Honnan szedsz ilyen hülyeséget? 😊 A karakter is öregedhet. És azért kapott rebootot, mert lecserélték. Eredetileg negyedik részt is akartak.
© Zombee2014. 03. 28.. 11:20||#1
Pókembert nem a kora miatt cserélték le, hanem rebootot kapott egy 10 éves széria, és hülyén nézett volna ki ugyanaz a színész, pláne, hogy itt fiatalabb volt a karakter eleve.