SG.hu·

Non-stop - Úgysem jössz rá, ki a gyilkos

Non-stop - Úgysem jössz rá, ki a gyilkos
A Non-stop szinte mindvégig egy levegőben lévő repülőgép fedélzetén játszódik, ahol valaki elkezdi öldösni az utasokat.

Ki hitte volna, hogy Liam Neesonből lesz napjaink egyik legjövedelmezőbb filmsztárja. Az Elrabolva nagy sikerét követően ugyanis bármilyen filmet is építettek egyedül a személyére (az ismeretlen férfi, Elrabolva 2, Fehér pokol), az legalább 20 millió dolláros nyitóhétvégét produkált Amerikában. Cseppet sem meglepő módon a Non-stop is nagy sikert aratott. Amerikában szép lassan lépeget a 90 millió dollár felé, de a világ többi részén is már 60 millió fölött jár a bevétel, ami egy alig 50 milliós költségvetéssel rendelkező film esetében nem is rossz teljesítmény.



Pedig, bár talán az előzetes mást sugall, a Non-stop még véletlenül sem akciófilm, inkább egy krimi, egy klasszikus "Ki a gyilkos?"-történet. Főhőse egy szövetségi légi marsall, aki New York és London között szokott ingázni. Szokása szerint ismét felül a menetrend szerinti járatra, hogy szemmel tartsa az utasokat, amikor a felszállást követően egy SMS-t kap, melyben valaki azzal fenyegetőzik, hogy 20 percenként végez valakivel, hacsak nem kap 150 millió dollárt a bankszámlájára.

Annak ellenére, hogy a Non-stopot természetesen egyszemélyes Neeson-filmként reklámozzák (ld. plakát és előzetes), ezúttal még véletlenül sem one man show-ról van szó, hiszen egyrészt Neeson több neves mellékszereplőt kapott maga mellé (Julianne Moore, Michelle Dockery vagy a friss Oscaros Lupita Nyong'o), másrészt pedig mivel a történet egy repülőgép fedélzetén játszódik, így a papíron kisebb szereppel bírók is rengeteg időt vannak a vásznon.



És ez, hogy ennyire zárt térben játszódik a film, igencsak nyerő húzásnak bizonyul, nagyon jól át lehet érezni az olykor tehetetlen főhős helyzetét. Azért meg külön jár a piros pont a készítőknek, hogy a 150 utasból a rájuk jutó pár snittes időtartam alatt megfelelően mutatják be azt a nagyjából egy tucatot, akiknek kiemelt szerepe lehet a történet (és a rejtély) szempontjából. Többek között azért, hogy a találgatást kedvelők ne csak a vakvilágba tippeljenek, ha idő előtt rá akarnak jönni a rejtély megoldására.

A Non-stop címe akár egy sodró lendületű filmre is utalhatna, de valójában a repül járatra vonatkozik, hiszen a filmben egyáltalán nem az akció dominál (a repülőn csak nem fognak ész nélkül lövöldözni), hanem a bizonytalanság, a paranoia és rejtély által generált feszültség. A néző is együtt nyomozhat a 20 percenként bekövetkező gyilkosságokat megállítani kívánó főhőssel, miközben együtt örülhet a húzásainak, illetve bosszankodhat miattuk, hogy a végére, miután 4-5-ször is gyanúsítottat vált magában, jó eséllyel megadja magát és várja a megváltó megoldást a fő rejtélyre.


A Non-stop nagyon élvezetes és feszült film lett, bizonyos megoldásait tanítani lenne érdemes. És az élményt még az enyhén szólva is kissé hebrencs utolsó 5-10 perc sem vágta haza. Bár azt szívesen megkérdeznénk a készítőktől, hogy nem jutott-e eszükbe, hogy mennyien fognak elégedetlenkedni a zárás láttán?

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Non-stop (Non-stop)
színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 106 perc, 2014
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Jaume Collet-Serra
forgatókönyvíró: Chris Roache, Ryan Engle, John W. Richardson
zeneszerző: John Ottman
operatőr: Flavio Martínez Labiano
producer: Alex Heineman, Andrew Rona, Joel Silver

szereplők:
Liam Neeson (Bill Marks)
Julianne Moore (Jen Summers)
Anson Mount (Jack Hammond)
Michelle Dockery (Nancy)
Lupita Nyong'o (Gwen)
Corey Stoll (Austin)


Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012014. 03. 28.. 22:30||#6
A motivációt elmondták elég konkrétan.
© szomferi2014. 03. 28.. 22:24||#5
nekem is tetszett, de a végét szerintem is összecsapták kicsit, picit se volt kifejtve, hogy mit miért... plusz 10 percben elférhetett volna, és akkor sokkal teljesebb lett volna az összkép
© Vol Jin2014. 03. 27.. 22:06||#4
Teljesen meglepõdtem a végén, amikor kiderült, hogy a Bruce Wilis a gyilkos. Aki szeret végig azon izgulni, hogy ki a tettes, annak csak ajánlani tudom ezt a filmet.
© Pluskast2014. 03. 27.. 10:39||#3
Szerintem egész jó kis film volt. Egy picit meg is lepõdtem a rossz fiú(k) kilétén.
© hgaben902014. 03. 27.. 10:11||#2
Az ellenség motivációja szerintem baromi gyenge volt. Nagyobb durranásra számítottam. Volt pár jó ötlet, de összességében nem egy nagy film.
© MaRee2014. 03. 27.. 09:26||#1
Utóbbi idõk legjobb filmje.