SG.hu·

Nagy csalódás az új Need For Speed-mozifilm

Nagy csalódás az új Need For Speed-mozifilm
Lehetett bármilyen jó is a Need For Speed-film, Amerikát nem igazán érdekelte.

Jó ideig 30 millió dolláros debütálást jeleztek előre a Need For Speed-mozifilm számára Amerikában, az elmúlt hetekben azonban alább hagyott a hype, és a Disney már 20 milliós nyitánnyal is elégedett lett volna. Azonban még ennyi sem jött össze a filmnek, hiszen az első becslések szerint mindössze 17,8 milliós kezdő hétvégét produkált, ami mindössze a harmadik helyre volt elég a toplistán.

Ez a kezdés a 3118 moziban adott Need For Speedtől már csak azért is csalódást keltő, mert eddig a leggyengébben teljesítő Halálos iramban-epizód, a harmadik rész is 24 millióval startolt. A felmérések szerint a film nézőinek nagy része a férfiak köréből került ki (70%), érdekes módon idősebb volt a közönség (a nézők 55%-a 25 évnél idősebb volt), a 3D-s előadások pedig korrektnek mondható 43%-át adták az összbevételnek.

Összehasonlításképp: a korábbi játékadaptációk közül a jóval olcsóbb Resident Evil és Max Payne is körülbelül 17,5 millió dollárral kezdett annak idején. Előbbi jó pár résszel folytatódhatott is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2014. 03. 19.. 15:51||#2
Szerintem is meglepõ. Noname szereplõkkel majdnem 20 milliót szakított. Nem mintha a Halálos iramban nem noname színészekkel készült volna. Sõt, egy Aaron Paul sokkal ismertebb, mint akkor Vin Diesel.
© Sippie2014. 03. 19.. 12:50||#1
Nagyon meglepõ... noname szereplõs halálos iramban epizód. Kb mint az amerikai pite spinoffok, dvd-n/tv-ben jó lesz.