SG.hu·

Jövőre láthatjuk a tavalyi év horrorjának folytatását

Jövõre láthatjuk a tavalyi év horrorjának folytatását
A Démonok között folytatása jövő ősszel érkezik, de már idén is bővül a film története.

A tavalyi év legnagyobb horrorsikere a Démonok között (The Conjuring) volt. A semmi különöset nem produkáló mindössze a klasszikus paneleket rutinosan összeillesztő film Amerikában 137 millió dollár bevételig jutott el, a világ többi részén pedig bombameglepetésre 181 millióig, ami a 20 milliós költségvetés fényében különösen jó teljesítmény. A Warner stúdió egy percig sem hagyta a rajongókat kétségek között vergődni, s a premier után nem sokkal ki is derült, hogy lesz második rész, sőt, egy leágazás is.

A stúdió ráadásul tegnap bejelentette, hogy a Démonok között 2 2015. október 23-án fog az amerikai mozikba kerülni, vagyis a Fűrész-sorozat, majd a Paranormal Activity-széria epizódjai által évekig kisajátított időpontban. Az Annabelle című spinoff pedig, mely a Démonok közt első jelenetében megismert baba köré fog íródni már idén mozikba kerül, Amerikában október harmadikán. Arról nincs hír, hogy a filmekben kik fognak szerepelni, illetve, hogy kik a rendezők.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Okisz2014. 03. 19.. 10:48||#6
Elnézést, "2"- akart lenni.
© Okisz2014. 03. 19.. 10:47||#5
Na ne röhögtess már!
Alienbõl simán vállalható volt a 3-4, Predatorból meg ha valaki a "-re azt mondja, hogy nem jó folytatás, az biztosan meleg és itt most nem az idõjárásra gondoltam.......
© tomboy0132014. 02. 28.. 19:57||#4
Nekem az elsõ rész sem tetszett annyira. Barátnõvel néztük és egész jókat nevettünk néhány részen. Lehet a mi lelkivilágunkkal van probléma 😄
© Ender Wiggin2014. 02. 28.. 15:50||#3
"Egy rossz folytatás is jobb mint ha nincs folytatás"

Terminator 3.-4.-X.
Alien 3.-4.-X.
Robotzsaru 3.-4.-X.
Predator 2.-3.-X.
és így tovább, hogy miért nem jó, ha egy jó filmeknek folytatást álmodnak...
-1
© Sequoyah2014. 02. 28.. 11:04||#2
Egy rossz folytatás is jobb mint ha nincs folytatás, és van arra is jó esély, hogy jó lesz.
© sakhalin2014. 02. 28.. 01:50||#1
Elkezdõdött valami jónak a lerombolása...