Szekeres Viktor

763 új poénnal érkezik a 2013 egyik legviccesebb filmjének teljesen új verziója

A nagy sikerű A híres Ron Burgundy legendája második részét új poénokkal küldik ismét moziba.

Kellemes meglepetéssel szolgálhatunk az Anhorman-filmek rajongóinak, ugyanis a gyártó stúdió Amerikában február 28-án, mindössze egyetlen hét erejéig bemutatja a mozikban a második rész, hosszabb és korhatárosabb változatát, az Anchorman 2: The Legend Continues: Super-Sized R-Rated Versiont. A lenti előzetes ezt az új változatot reklámozza, melyben az ígéretek szerint 763 új poén lesz.


Adam McKay író és rendező, valamint Brent White, a vágó már ősszel annak a vágyuknak adtak hangot, hogy elkészítsék filmjük alternatív változatát. Már az első részt (itthon: A híres Ron Burgundy legendája) követően is felfedezték, hogy annyi kivágott jelenet került a vágószoba padlójára és annyi poénnak vették el több, alternatív változatot, hogy a kihagyott anyagokból egy teljes filmet össze lehetett volna állítani. A Wake Up, Ron Burgundy idővel rá is került a DVD, illetve Blu-ray-verziókra. Az Anchorman 2 új változatában a készítők elmondása szerint minden poént lecseréltek egy másikra. Hisszük, ha látjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #1
    Ebből a 4 fickóból van másfél humoros... (az egyik tud néha humoros is lenni... de tényleg csak néha)