Szekeres Viktor

Befejezik a megszüntetett Star Wars-sorozatot

Végül csak nézők elé kerül a Star Wars: The Clone Wars utolsó, tévében le nem adott szezonja.

Miután a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, a Star Wars: A klónok támadása nem folytatódhatott a Cartoon Network műsorán, és mivel a stúdió nem akarta a konkurencia bevételeit növelni azzal, hogy a hatodik évadot saját műsorára tűzi, ezért inkább megszüntette az animációs sorozatot. Mindez azt jelentette, hogy a már elkészült új szezon jó pár epizódja nem került képernyőre, a széria pedig lezáratlan maradt.


Szerencsére végül sikerült megoldást találni a maradék részek leadására, ugyanis a Disney-vel négy élőszereplős Marvel-tévésorozat miatt egyébként is szerződésben lévő Netflix bejelentkezett, hogy szívesen platformot adnak az "elveszett szezonnak". A két vég közti megegyezés eredményeképp így március hetedikén felkerül a stream szolgáltató kínálatába a Star Wars: The Clone Wars: The Lost Missions címen futó 6. évad 13 epizódja, valamint az első öt évad részeinek bővített, rendezői változata is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Lehet, hogy a 6. évad hatására lenne olyan néző, aki nem látta a többi évadot, és megnézné majd a CN-en az ismétlést. Feltéve, ha ismételhetik. Persze ez is nagyon gyenge magyarázat, de hát ami szar a cikkben le van írva, ahhoz passzol. De amúgy nem értem, hogyan tenne keresztbe a Disney ezzel a CN-nek.
  • Ender Wiggin #1
    "Miután a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, a Star Wars: A klónok támadása nem folytatódhatott a Cartoon Network műsorán, és mivel a stúdió nem akarta a konkurencia bevételeit növelni azzal, hogy a hatodik évadot saját műsorára tűzi, ezért inkább megszüntette az animációs sorozatot."

    Ennek a mondatnak az ok-okozati vonatkozásait nem vágom igazán. Ha a gyártó és az új csatorna is a Disney, akkor a Disney-n leadott utolsó évad miként növelte volna a CN tulajdonos Time-Warner bevételelit? És a Netflix miért nem növeli ugyanezen logika szerint?
    Mindenesetre nagyon jó sorozat volt - bár a moralizálás és az erőszak miatt nem gyerekeknek való -, örülök, hogy végül Emmy-t is kapott.